Élet-Stílus

Több mint hét év börtönt kapott Tímár volt csapattársa

Hét év és négy hónap börtönbüntetésre ítélték Luke McCormickot, az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle egykori kapusát, miután júniusban egy 10 és egy 8 éves gyermek meghalt az általa okozott közúti balesetben.

A 25 éves kapus június 7-én egyik csapattársa esküvőjéről tartott hazafelé az M6 autópályán, de elaludt a kormánynál és az általa vezetett Range Rover Stoke közelében összeütközött egy szabályosan közlekedő Toyotával, amely a becsapódás után felszaladt a vasúti töltésre, s több fának is nekiütközött.

A baleset következtében az autóban ülő két kisgyermek, a 10 éves Arron Peak és a 8 éves Ben életét veszítette, míg a kormánynál ülő 37 éves édesapjuk súlyos sérüléseket szenvedett. Később kiderült, hogy a labdarúgó ittas volt, a vérében az alkoholszint kétszerese volt a megengedettnek.

Megbánta tettét (BBC)

Megbánta tettét (BBC)

A vétkes labdarúgó – akit ügyvédje szerint nagyon megviseltek a történtek – elismerte felelőségét a balesetben. „Nagyon sajnálom, elaludtam” – idézték fel a tanúk a tárgyaláson a baleset utáni szavait. „McCormick ma csak árnyéka korábbi önmagának. A történtek hatására kiborult, teljesen összetört és bezárkózott” – így a játékos védője. A bíróságot mindez nem hatotta meg, hét év és négy hónap börtönbüntetést szabott ki.

A gyászoló szülők az ítélethirdetés után elmondták, csalódottak, hogy elvben McCormick három és fél éven belül szabadlábra kerülhet. A feldühödött rokonok és barátok pedig a halott gyerekek fotóit mutogatták a kapusnak a bíróság épülete előtt.

A korábbi utánpótlás-válogatott McCormickot egyébként a Tímárt Krisztiánt is alkalmazó Plymouth Argyle azonnal elbocsátotta a júniusi balesetet követően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik