Élet-Stílus

Óriási verést kapott Amir Khan (videó)

A csodagyereknek kikiáltott, idáig veretlen Amir Khan megsemmisítő vereséget szenvedett szombat este Manchesterben. A kolumbiai Breidis Prescott egy perc alatt elintézte a brit öklözőt.

Sokszor szóba került már, hogy Amir Khan álla több mint gyanús, hisz korábban az alsóbb súlycsoportból érkezett Willie Limond, valamint a szintén kisebb Michael Gomez is padlóztatta az olimpiai ezüstérmest.

Ám a hivatalos teszt csak szombat este, Manchesterben jött el, amikor először kapott nagyütő, magasabb súlykategóriából érkezett, tetejébe veretlen ellenfelet. Pedig a kolumbiai Breidis Prescott (20-0) nem egy ismert ökölvívó, és legyőzött ellenfelei között sem volt még igazán jegyzett bokszoló. Ekképp Amir Khan számított a manchesteri küzdelem esélyesének, ám a ringben borult a papírforma, és a pakisztáni származású brit ökölvívó.

A gongszó pillanatától mindkét harcos igyekezett saját magának biztosítani a ring közepét, és ezt kemény ütésekkel nyomatékosították. Nagyjából fél perc telt el a meccsből, amikor Prescott egyik balhorga betalált, amitől Khan megrendült, majd a követő ütések után padlóra is került. A brit iszonyú állapotban volt a számolás elején, lábai össze-vissza bicsaklottak, és csak a mérkőzést vezető bíró jóindulata miatt folytathatta a küzdelmet. De nem sokáig.

Prescott támadásban maradt, és szinte azonnal sarokba terelte versenytársát, aki újabb sziklakemény balhorgot kapott, amitől csaknem eszméletlenül terült el. A mérkőzésvezető kiszámolta a veretlen, már-már világsztárnak kikiáltott Amir Khan-t (18-1). A küzdelem mindösszesen 54 másodpercig tartott!

Amir Khan tehát a világhírnév kapujában elbukott, merthogy promótere, engedve a bokszoló követelésének, már tervezte az amerikai debütálását, ahol természetesen tártkarokkal várták volna a fiatal tehetséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik