Élet-Stílus

Már a tervezésnél kezdjünk spórolni

Ha házat építünk, érdemes már a tervezésnél gondolni az energiatakarékosságra: tájolás, szélvédelem – energiatippek a Figyelőneten.

Energiatippek sorozatunkban elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a fajsúlyosabb energiahatékonysági eszközöket vesszük sorra. A következő fejezetekből elsősorban az építkezők vagy építkezni kívánók, felújítók vagy felújítás előtt állók meríthetnek hasznos tanácsot.

Egy ház megépítése egy életre szóló döntés – de legalábbis hosszú évtizedekre meghatározza majd az életünket –, ezért ha már egyszer belefogunk, járjunk el nagyon körültekintően. Most sorra veszünk néhány dolgot, ami nem kerül plusz pénzbe a tervezéskor, mégis sokkal csökkentheti majd az energiaszámlát.

A tájolással kezdődik minden…

A ház tájolása, azaz hogy hol fekszik, merre néznek az ablakai, mennyire árnyékolja le a domborzat vagy más tereptárgyak, alapvetően meg fogja határozni jövőbeni energiafogyasztását. Egy ház tervezése tehát nem a műszaki rajzok elkészítésével kezdődik, hanem már a telek kiválasztásával, a ház helyének meghatározásával. A tervezgetéskor néhány alapszabályt mindig szem előtt kell tartani – figyelmeztet az Energia Klub.

(MTI)

(MTI)

Ne hagyjuk, hogy a huzat elvigye a meleget!

Ilyen fontos szempont a megfelelő szélvédelem. A ház helyszínének kiválasztásakor érdemes már ezzel is számolni, hiszen egy puszta dombtetőn egymagában álló ház sokkal jobban le fog hűlni egy szeles téli éjszakán, mint ha domb aljára, szélvédő növénysáv mellé építkeznénk. Ez logikus, de az „építkezzünk minél magasabbra” kultusz erősödésével sokan megfeledkeznek erről.

Ha az árnyékolás és benapozás kérdését mérlegeljük, számoljunk azzal, hogy télen hosszabbak az árnyékok! Ha nem vagyunk elég körültekintőek, lehet hogy éppen akkor kerül egy épület vagy bucka árnyékába a házunk, amikor a legnagyobb szükségünk lenne a fényre és napsütésre.

A következő részben továbbra is a tervezéssel foglalkozunk. További hasznos tanácsokért kattintson a FigyelőNet Energiatippek oldalára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik