Élet-Stílus

Boczkó lemaradt a dobogóról

Boczkó Gábor 15-12-re kikapott a Fabrice Jeannet-tól a férfi párbajtőrözők egyéni versenyének elődöntőjében, majd a bronzéremért vívott asszóban a spanyol Jose Luis Abajóval szemben is alulmaradt, így a negyedik helyen végzett.

Fél perc vívóidő után egy együttes találattal 1-1-re állt az elődöntő, majd a francia versenyző került lépéselőnybe. Boczkó azonban egy védés után indított támadásból egyenlített (2-2).
Együttes találatokkal jutottak el a felek 4-4-ig, majd a gyorsabban mozgó Fabrice Jeannet két tussal meglépett
(4-6). Az első harmad egy újabb együttessel 5-7-tel zárult.

Kulcsár Győző szövetségi kapitány hevesen gesztikulálva magyarázta tanítványainak a nyerő taktikát a szünetben. Boczkó igyekezett is, de hiába szúrta lábon a franciát, technikai okokból visszavonták tőle a tust. Jeannet mosolygott, a páston azonban nem tréfált, többet is talált magyar ellenfelénél – 9-6-ra és 11-7-re is vezetett. Boczkó egymásután elért két tussal kapaszkodott, aztán a második harmad vége előtt támadást indított, de ebből Jeannet szerzett tust (9-12).

Boczkó Gábor a bronzéremért csatázhat (MTI)

Boczkó Gábor utolsó két meccsét elveszítette (MTI)

Az utolsó három perc Boczkó-találattal indult (10-12), a következő együttes viszont a francia versenyzőnek kedvezett. Jeannet egy jól befejezett rohammal, illetve egy újabb együttes találattal ki is harcolta a továbbjutást – 15-12 nyert.

Hosszabbításban veszített

Pást takarítása után (porszívóztak lelkesen a kínai házigazdák…) a bronzéremért a spanyol Jose Luis Abajo ellen vívott meg a háromszoros Európa-bajnok Boczkó.

Pást takarítása után (porszívóztak lelkesen a kínai házigazdák…) a bronzéremért a spanyol Jose Luis Abajo ellen vívott meg a háromszoros Európa-bajnok Boczkó. A magyar vívó hamar túltette magát a csalódáson, jól kezdett, 2-0-ra és 3-1-re is vezetett. A spanyol azonban a harmad végére lendületbe jött, ennek következtében 3-3-ra módosította az.
A második három perc elején Abajo egy vitatható, majd a egy tiszta tussal fordított (3-5), de Boczkó is képes volt újítani.

Döntetlennél, 6-6-os állásnál, együttes találattal kezdődött az utolsó harmad. Mivel egyikük sem mert igazán kockáztatni, maradt a döntetlen. A hosszabbításban a spanyol vívó lett a kedvezményezett, ezért Boczkónak tust kellett volna szereznie a bronzéremért, de csak együttes találatig jutott. S amikor az utolsó másodpercekben megindult, kockáztatott, a spanyol riválisa eltalálta, így a magyar a negyedik helyen végzett.

Nyilatkozat

Schmitt Pál, a MOB elnöke:
„Boczkó Gábor egész nap jól vívott, ugyanakkor a végén kicsit kieresztett. Úgy érzem, hogy túl nagy felelősség volt rajta, ezzel együtt a negyedik hely szép eredmény. Nagyon erős volt a mezőny. Lelket kell önteni Gáborba, hogy összeálljon a válogatott a csapatversenyre.”

Férfi párbajtőr, egyéni
A 32 között:
Boczkó Gábor-Alfredo Rota (olasz) 11-10
Imre Géza-Kim Szeung Gu (dél-koreai) 15-14
Jin Lien-csi (kínai)-Kulcsár Krisztián 15-9

A 16 között:
Boczkó-Silvio Fernandez (venezuelai) 15-9
Diego Confalonieri (olasz)-Imre 15-9

A negyeddöntőben:
Jose Luis Abajo (spanyol)-Confalonier 14-13
Matteo Tagliariol (olasz)-Bas Verwijlen (holland) 15-11
Fabrice Jeannet (francia)-Jin Szun Jung (dél-koreai) 15-11
Boczkó-Radoslaw Zawrotniak (lengyel) 15-8

Az elődöntőben:
Tagliariol-Abajo 15-12
Jeannet-Boczkó 15-12

A 3. helyért:
Abajo-Boczkó 8-7

A döntőben:
Tagliariol-Jeannet 15-9

Ajánlott videó

Olvasói sztorik