Élet-Stílus

Kikapott Szávay a szerencsés vesztestől

A világranglistán 17. Szávay Ágnes két játszmában kikapott a japán Morigami Akikótól az 1,5 millió dollár összdíjazású dubaji női tenisztorna első fordulójában. A magyar klasszis ismét csak saját magát okolhatja a vereségért.

Szávay ellenfele eredetileg az orosz Marija Sarapova lett volna, ő azonban vírusos betegségére hivatkozva lemondta a szereplést. Így a világranglistán 50. Morigami szerencsés vesztesként a selejtezőből került a főtáblára, ahol sajnos az első fordulóban 1 óra 14 perc alatt kiütötte magyar ellenfelét.

A 30 perces első játszmában a magyar játékos hibát hibára halmozott, és sorozatban veszítette el a gémeket.

Jellemzően a második játékban négy (!) kettős hibát vétett, s csak 5:0 után szépített.

Hullámvölgyben a magyar teniszező (MTI)

Hullámvölgyben a magyar teniszező (MTI)

A második – utolsó – felvonásban már keményebben küzdött a magyar, és egészen 4:4-ig tartotta a lépést távol-keleti riválisával szemben. Ezt követően azonban ismét brékelte a japán, majd meccslabdákhoz jutott. Az elsőt még hárította Szávay, a második után azonban már a kézfogás következett.

A magyar teniszező, aki párosban még pályára lép a dubaji Aviation Clubban, Gold Coaston és az Australian Openen az első fordulóban kiesett, majd Párizsban döntőt játszott, ezt követően viszont újabb fiaskók következtek: Antwerpenben, Dohában és Dubajban ismét az első kanyarban búcsúzott.

Dubai, női torna, 1. forduló:
Morigami (japán)-Szávay 6:1, 6:4
Csakvetadze (orosz, 6.)-A. Radwanska (lengyel) 6:2, 2:6, 6:4
Bammer (osztrák)-Makarova (orosz) 7:6, 6:3
Safarova (cseh)-Szugijama (japán) 1:6, 6:3, 6:2

Szávay (17.) idei teljesítménye egyéniben:
Gold Coast – búcsú az első körben
Juliana Fedak (ukrán, 107.), 6:3, 5:7, 2:6

Australian Open, Melbourne – búcsú az első körben
Jekaterina Makarova (orosz, 79.), 6:3, 4:6, 5:7

Párizs – vereség a döntőben
Olga Govorcova (fehérorosz, 49.) 6:1, 6:1
Tathiana Garbin (olasz, 41.) 6:3, 4:6, 6:2
Daniela Hantuchova (szlovák, 7.) 7:6, 6:1
Jelena Gyementyijeva (orosz, 11.) 6:3, 1:6, 7:5
Anna Csakvetadze (orosz, 6.) 3:6, 6:2, 2:6

Antwerpen – búcsú az első körben
Alisa Klejbanova (orosz, 83.) 2:6, 3:6

Doha – búcsú az első körben
Szugijama Aji (japán, 39.) 6:7, 0:6

Dubaj – búcsú az első körben
Morigami Akiko (japán, 50.) 1:6, 4:6

(Zárójelben az aktuális világranglista-helyezés)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik