Vágjunk is a közepébe. Szerdán azt nyilatkozta, hogy bőven van még munka a rajtig, pontosan mire gondolt?
A taktikai repertoárt kell még néhányszor átismételnünk. Pénteken szabadnaposak voltak a lányok, csak este tartottunk egy rövid edzést, szombaton pedig már a torna helyszínén, Nimes-ben próbálunk ráhangolódni az előttünk álló meccsekre.
Könnyű csoportba jutottunk, amelyet a papírforma alapján meg kellene nyernünk. Ez előny vagy hátrány?
Mindenképpen előnynek érzem, hiszen nem volt sok időnk a közös felkészülésre, ráadásul az elmúlt egy hétben kemény edzésmunkát végeztünk, és a lányok egy kicsit fáradtak. Úgy gondolom a néhány könnyebb mérkőzés megfelelően felkészíthet minket a nehezebb feladatokra.
A negyeddöntõre kell csúcsformába kerülnie Görbiczéknek (MTI)
Nem okozhat problémát, hogy a gyengébb ellenfelek (Japán, Kongó és Spanyolország) után felpörögjön a csapat?
Nem gondolom. A csoportmeccsek alatt folyamatosan fogjuk finomítani a taktikánkat, hogy a legjobbkor a legjobb formába legyünk.
A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szövetség hivatalosan az olimpiára való kvalifikálást jelölte ki célnak. Ön személy szerint milyen helyezéssel lenne elégedett?
A helyezéseknek nincsen különösebb jelentősége. Egy fontos mérkőzésünk lesz – a negyeddöntőben. A világbajnok automatikusan kvalifikálja magát Pekingbe, a 2-7. helyezés pedig olimpia selejtezőt ér. A nyolc között tehát sorsdöntő meccs vár a csapatra. Ha nyerünk akkor természetesen szeretnénk minél fényesebb érmet szerezni, ha nem, akkor sem úszott el az olimpia.
Az egy évvel ez előtti Európa-bajnokságot követően a magyar válogatott egyik gyenge pontjaként azt említette, hogy kevés hazánkban az univerzális játékos, akik támadásban és védekezésben is bevethető. Változott valamennyit a helyzet az elmúlt időszakban?
Nem. Vannak jelenleg is problémás posztjaink, de a keret lényegében nem változott, az akkori tornán szereplő 16 játékosból 14 ismét utazik. A mostani csapatban azonban jobban bízom.
Mik a válogatottunk erősségei?
Pontosan az, amit előbb is említettem. A keret magja két és fél éve együtt játszik. A rövid felkészülés ellenére remélem, hogy a kritikus helyzetekben a bevillannak majd a játékosok fejébe az ez idő alatt elsajátított taktikai elemek.
Mehlmann Ibolya hogy van?
Még korántsem százszázalékos. Alig hogy felépült a bokasérüléséből, begyulladt a füle. De nincs mese játszani fog, hiszen ő az egyetlen balkezes átlövőnk.
Kikre kell odafigyelnünk?
Összeszámolni is nehéz, hogy kik indulnak érmes reményekkel a világbajnokságon, de bízom abban, hogy a végelszámolásnál mi is ott leszünk…