Élet-Stílus

Ligakupa: a Fehérvár az őszi győztes

Az FC Fehérvár nyerte az első ízben kiírt Ligakupa őszi versengését, miután a döntőben a hazai 3-0-s győzelmét követően a visszavágón 1-1-re végzett a Diósgyőr ellen.

Kapcsolódó linkek


magyarfoci.lap.hu
sport.lap.hu

A Diósgyőr hazai pályán nem tudta ledolgozni az első meccsen összeszedett háromgólos hátrányát, ugyanakkor a győzelem, ha nem is könnyen, a végén azért csak összejött.

Az első félidőben gyenge teljesítményt nyújtott Vágó Attila együttese, s noha a vendégek sem villogtak, az FC Fehérvár biztosan őrizte az előnyét. Sőt, amikor Sitku a 69. percben Simek beadásából hat méterről a kapuba lőtt, tulajdonképpen minden eldőlt.

A DVTK a 77. percben egy érdekes góllal egyenlített: Vitelki kapáslövése után a labda fejbe találta a védeni igyekvő Sebők kapust, s kipattanót Simon a hálóba pofozta. Ettől a találattól „vérszemet” kapott a miskolci együttes, és a hajrában beszorította az ellenfelét. Ennek eredményeként Huszák 21 méterről a kapu bal oldalába bombázott.

A DVTK 2-1-re nyert, 4-2-es összesítéssel azonban a Fehérvár nyerte a serleget, s teheti zsebre a kétmillió forintos fődíjat.

A Ligakupa-sorozat tavasszal – illetve három előrehozott fordulóval még az idén – újraindul. Az őszi és a tavaszi „bajnok” vívja a nagydöntőt, s ennek győztese indulhat az Intertotó-kupában.

Ligakupa-döntő:
DVTK-Borsodi – FC Fehérvár 2-1 (0-0)
Gól:
Simon (76.), Huszák (85.), ill. Sitku (69.)
Kiállítva: Csobánki (88., Fehérvár)
A párharc győztese: a Fehérvár 4-2-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik