Élet-Stílus

Felmentették Kovács Ágnest

A tervezettnek megfelelően fél 12-kor megkezdődött, de közel 30 perc múltával félbeszakadt a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) fegyelmi bizottságának ülése, amelyet Kovács Ágnes doppingvétségének ügyében hívtak össze.

Kapcsolódó linkek


uszas.lap.hu
sport.lap.hu

A váratlan fejleményt az váltotta ki, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) képviseletében eljáró Kolláth György ügyvéd formai és tartalmi hibákat felróva a MÚSZ-nak, megkérdőjelezte a bizottsági ülés jogosságát.

Érvelése szerint jogszabálysértést követett el a MÚSZ, amikor az úgynevezett előzetes felülvizsgálati eljárást – amely szerint az olimpiai bajnok nem követett el doppingvétséget – nem a főtitkár, vagy az általa megjelölt személy, hanem egy öttagú bizottság folytatta le.

Továbbá az alkotmányjogász szerint a felülvizsgálati eljárással a MÚSZ elébe ment a fegyelmi bizottságnak, amelynek hatáskörét, illetékességét is Kolláth kétségbe vonta.

Az ügyvédi felszólalásra a fegyelmi bizottság elnöke, dr. Antos Árpád szünetet rendelt el, hogy tanulmányozzák Kolláth György beadványát.

Szünet után szóváltás

A fegyelmi bizottság a csaknem másfél órás szünet után a versenyző meghallgatásával folytatta az ülését. Az olimpiai bajnoknő azt mondta, fenntartja az előkészítő eljárás során tett nyilatkozatát. A testület úgy döntött, további bizonyításra nem tart igényt. Antos Árpád elnök ezután bejelentette: „a bizottság elvonul meghozni érdemi döntő határozatát.”


Felmentették Kovács Ágnest 1

Képgaléria: Az elhúzódó ülésen kisebb perpatvar is támadt (fotó: MTI)


Az újabb szünetben – a kamerák kereszttüzében – kisebb perpatvar támadt a Magyar Antidopping Csoport (MACS) képviseletében eljáró Kolláth György, valamint Ruza József, az úszószövetség főtitkára között, s a vitába később beszállt Kiss László szövetségi kapitány is.

A MÚSZ volt-e ellenséges a MACS-csal vagy fordítva kérdés tisztázása a felek között nem sikerült, mert amikor Kolláth György hamisítással vádolta meg a szövetséget, Ruza József ezt visszautasítva távozott.

—-A MACS összegzése—-


A Magyar Antidopping Csoport minden vonatkozásban a nemzetközi antidopping és a hazai jogszabályi előírások betartásával és korrekt dokumentálásával járt el – jelentette ki Kolláth György, a MACS jogi képviselője. Az alkotmányjogász Kovács Ágnes doppingügyében az olimpiai bajnoknő doppingvétséget megalapozó magatartásának főbb elemeiről így vélekedett:
„A Magyar Antidopping Csoport (MACS) a munkáját pontosan olyan szakszerűen, kooperatívan, belátóan végezte, mintha külföldön látott volna el ilyen tevékenységet, avagy, ha nívós külföldi szervezet végez ugyanilyen munkát itthon. Sem szokásjog, sem lehetőség nincs arra nézve, hogy hazai élversenyzővel kivételezzen, ez ráadásul nyomban a szervezettel kötött állami szerződés felbontásával is járna.

A MACS senki által nem vitatott, ámde aláírt dokumentumokkal igazolta eljárása feltétlen, precíz megfelelőségét, és kész arra, hogy a bizottsági meghallgatáskor tételesen végigvezesse a történéseket, és ezzel meggyőzően cáfolja a szövetségi hivatkozásokat, próbálkozásokat. Ezek a dolog természete szerint nagyrészt belső információk, de a bizottsági meghallgatás fontos elemei is.

Sajnálatos, mi több, a jóhiszeműség tartományán belül megmagyarázhatatlan, hogy a bajnoknő miért járt el ott és akkor úgy, ahogyan azt tette, illetőleg úgy, amit elmulasztott megtenni. A későbbi hivatkozásai pedig iratellenesek, és alaptalanul vádaskodók, ugyanakkor sem tartalmilag, sem formailag nem mentik vétségét. A sportoló megkapta a szövetség szabályzatát, élő szerződése is van arról, hogy feltétel nélkül aláveti magát a nyilvántartási kötelezettség előmozdításától egészen a konkrét mintaadásig minden, jogilag megszabott ellenőrzésnek: mégis a rá vonatkozó szabályok egy részét, önhibából megszegte.


Felmentették Kovács Ágnest 2

Képgaléria: A MACS szerint szerecsenmosdatás történt (fotó: MTI)



A MACS kész megosztani érveit és szakmai-jogi álláspontját a szövetség bármely testületével vagy tisztségviselőjével, és ezen túl is a legteljesebben tiszteletben tartja a bajnoknő jogait és törvényes érdekeit. Ugyanakkor a MACS nem hajlandó szerepet vállalni jogellenes és a nemzetközi előírásokat is durván sértő, az ország presztízsét rontó, egyszersmind pl. a CAS előtt védhetetlen szerecsenmosdatásban.”


—-„Elnézett” a fegyelmi bizottság—-

Délutánra kiderült: a Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága szerint Kovács Ágnes az október 30-i ellenőrzés során nem valósított meg doppingvétséget.

A testület úgy értékelte, az olimpiai bajnoknő megindokolta, miért távozott idő előtt az ellenőrzésről, hiszen közölte, Roger Moore, az UNICEF képviselője várja.

A bizottság szerint, ha nem lett volna megfelelő indok távozására, akkor az eset önhibának minősülne. Kovács Ágnes azonban olyan súlyú sportdiplomáciai találkozón vett részt, amely a magyar sport egésze szempontjából is kiemelkedően fontos.

Kolláth György a Magyar Antidopping Csoport képviseletében jogszabálysértőnek nevezte a határozatot, s jelezte, az is jogszabálysértő lesz, ha Kovács Ágnes rajthoz áll a pénteken kezdődő rövidpályás országos bajnokságon.

A fegyelmi bizottság döntését az érintettek, valamint Gyárfás Tamás mint a MÚSZ elnöke fellebbezheti meg. Gyárfás az MTI-nek jelezte: ha a bizottság döntését írásban megkapja, akkor tud véleményt alkotni, s dönteni, hogy él-e fellebbezési jogával.

A MACS közölte: nem tesz további lépéseket az ügyben, mivel a szervezet nem állapít meg doppingvétséget és nem dönt semmiféle szankcióról. A fegyelmi eljárások kimenetele, illetve lefolytatása a Magyar Antidopping Csoporttól független.

Kovács Ágnes október 30-án versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során 25 ml mennyiségű mintát szolgáltatott, mely az előírt minimummennyiséget (75 ml) nem érte el, és doppingellenőrzés céljából nem volt elfogadható.

Ezt követően a további mintaszolgáltatást a sportoló, hivatalos elfoglaltságával indokolva megtagadta, és a megtagadás tényét írásban elismerte. Ez a hatályos jogszabályok és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexe értelmében doppingvétséget megalapozó magatartásnak minősül.

A hazai eljárási rend szerint a Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottságának felmentő ítélete ellen 15 napon belül lehet fellebbezni. Ha ez megtörténik, a Darnyi Tamás olimpiai bajnok vezette, másodfokon a jogerős határozatot meghozó fellebbviteli testület következhet.


A döntésről értesíteni kell a Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testületet (NDKT), a sport-szakállamtitkárságot, az Európai (LEN) és a Nemzetközi Úszó Szövetséget (FINA). Utóbbi kettő, amennyiben nem ért egyet a döntéssel, a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulhat, amely változtathat azon, azaz felmentés esetén határozhat eltiltásról.

Ez történt a tunéziai Uszama Melluli esetében, akit pozitív tesztje után hazája szövetsége csak figyelmeztetésben részesített. A FINA ezért a CAS-hoz fordult, amely 18 hónapra eltiltotta a versenyzőt, s megfosztotta a melbourne-i világbajnokságon szerzett arany- és ezüstérmétől.

Az elégtelen mintaadás, illetve annak megtagadása egyformán a doppingszabályok megsértésének minősül. A diszkoszvető Fazekas Róbertet előbbi, a kalapácsvető Annus Adriánt utóbbi miatt tiltották el két évre, s fosztották meg athéni olimpiai aranyérmétől.

—-Gyárfás Tamás nem fellebbez, de aggódik—-


Gyárfás Tamás nem kíván élni fellebbezési jogával Kovács Ágnes ügyében.
“Egész életemben lelkifurdalásom lenne, ha Kovács Ágnes felett a MÚSZ törne pálcát, hiszen közel egy évtizede a büszkeségünk” – nyilatkozta Gyárfás. “Nincs ember, aki azt állíthatná, hogy Kovács Ágnes sportpályafutása alatt mindenkor ne a legtisztességesebb eszközökkel érte volna el sikereit. Az adott ügyben a két ellenőr állítása áll szemben az övével, edzőjéével, szakfelügyelőjéével és így tovább. A két ellenőr a felkérés ellenére nem jelent meg a fegyelmi bizottság előtt. Ez jogukban állt. Szerintem azonban nekik is mindent meg kellett volna tenniük a tisztánlátás érdekében. Mint ahogyan – ez ugyancsak magánvéleményem – nekik az adott napon, október 30-a délutánján vissza kellett volna jönniük a Kőér utcai uszodába, vagy Ágit be kellett volna rendelniük a laboratóriumba. Úgy vélem, a doppingellenes harcban az a fontos, hogy lecsapjanak vagy akár lecsapjunk azokra, akik tiltott szerekkel kívánnak jobb eredményt elérni. Ágnest legfeljebb móresre tanították… Ha hibázott, mert szerintem ez történt, akkor Ágit joggal marasztalja el elsietett magatartása miatt a fegyelmi bizottság. Szerintem nincs az a Roger Moore-, UNICEF-felkérés, amiért neki veszélyeztetni szabad csodálatos pályafutása megítélését. Addig nem mehetett volna el, amíg az ellenőrök írásba nem adják: indokoltnak tartják a távozását. Ági szerint és Turi György mesteredző szerint: ezt mondták. Félő, hogy a nemzetközi szervezetek, a FINA, a LEN, a WADA és/vagy a Sportdöntőbíróság a leírtaknak ad majd hitelt. A MÚSZ fegyelmi bizottságának döntésével Ágit hozzásegítette még néhány szép héthez, hónaphoz. Indulhat a magyar bajnokságon és alighanem december 13-ától a debreceni Európa-bajnokságon. Mert mi hiszünk neki, pontosabban a fegyelmi bizottság neki hisz. A jövőt illetően viszont nagyon aggódom.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik