Élet-Stílus

Gyorsabb lett az Eurostar

Felavatták Franciaországban az eddiginél is gyorsabb Eurostar vonatot. Párizs északi pályaudvaráról (Gare du Nord) indult el kedden a vonat London új pályaudvara, a St. Pancras International felé, és tette meg az utat az új brit a High Speed 1 vonalon mindössze 2 óra 15 perc alatt.

Az Eurostar minden eddiginél gyorsabban teszi meg a két főváros közötti 492 kilométeres utat – közölte a társaság szóvivője. E vonal második, egyben utolsó brit szakaszát hivatalosan november 14-én nyitják meg, és rövidítik le ezzel a Párizs–London közötti menetidőt mintegy húsz perccel. A jelenlegi menetidő 2 óra 35 perc. Az észak-franciaországi Lille és London között 1 óra 20 perc lesz a menetidő.


A 299,3 kilométeres óránkénti sebességrekord azáltal válik elérhetővé, hogy a vonat a nagy-britanniai szakaszon is csúcssebességgel haladhat, annak menetét nem hátráltatja többé a London közeli bejáró vonatforgalom. Az 1994 óta működő, a Csatorna-alagúton átkelő Eurostar eddig ugyanis csak a francia szakaszon volt képes elérni a közel 300 kilométeres csúcssebességet. A brit High Speed szakasz kiépítésével a vonal most teljessé vált.



Gyorsabb lett az Eurostar 1

London–Párizs-táv már 2,15 óra alatt


Az Eurostar révén első ízben válik lehetővé a brit üzletemberek számára, hogy Párizs vagy Brüsszel belvárosába már délelőtt 9 óra előtt eljussanak, és ott teljes munkanapot eltölthessenek. A szórakozni vágyok viszont kihasználhatják a késői járatok nyújtotta előnyöket.


A légi forgalomról a vasútra térhetnek át azok az utasok is, akik fontosnak tartják a környezetvédelmi szempontokat. Kimutatások szerint a rövidebb utakon a légi forgalom négyszer-tízszer annyi szén-dioxiddal terheli a környezetet, mint a vasút.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik