Kapcsolódó linkek
A hazaiak mentségére legyen mondva, hogy Julio Cesar a második félidő elején teljesen jogosan azonnal piros lapot kapott egy kőkemény belemenésért. Az Inter addig fölényben játszott, de emberhátrányban egyre inkább a saját kapuja elé szorult, és a 92. percben Cordoba öngóljával kiegyenlített a kiscsapat. Filkor Attila nem kapott játéklehetőséget a hazaiaknál.
A Genovának nem lehettek vérmes reményei a vasárnapi találkozó előtt, hiszen a biztonsági okokból üres lelátók előtt kellett fogadniuk a toronymagas esélyes Milant. A Serie C-n majd azonnal a Serie B-n is átmasírozó újonc már az első félidőben megadta magát, miután Ambrosini majd kétszer Kaká még a szünet előtt betalált.
A Fiorentinának a jelek szerint nem ártott meg Luca Toni távozása. A Bayern Münchenhez szerződött válogatott csatár nélkül is magabiztosan nyert 3-1-re a csapat az Empoli ellen, egy másik újonc, a Napoli pedig hazai pályán szenvedett vereséget.
A forduló utolsó összecsapásán a tavalyi ezüstérmes AS Roma szűk félóra alatt eldöntötte a Palermo elleni idegenbeli találkozóját. A folytatásban a hazaiaknak több ígéretes helyzetük is akadt, de nem tudtak betalálni, maradt a 0-2…
Serie A, 1. forduló:
Fiorentina-Empoli 3-1
Gól: Pazzini (56.), Mutu (64.), Montolivo (70.), illetve Saudati (90.)
Genoa-AC Milan 0-3
Gól: Ambrosini (21.), Kaká (44., 45., a másodikat 11-esből)
Internazionale-Udinese 1-1
Gól: Stankovic (9.), illetve Cordoba (92., öngól)
Piros lap: Julio Cesar (57., Internazionale)
Napoli-Cagliari 0-2
Gól: Matri (49.), Foggia (59., 11-esből)
Parma-Catania 2-2
Gól: Pisanu (27.), Rossi (43.), illetve Morimoto (12.), Baiocco (44.)
Reggina-Atalanta 1-1
Gól: Amoruso (77), illetve Doni (84., 11-esből)
Siena-Sampdoria 1-2
Gól: Corvia (68.), illetve Bellucci (33.), Montella (86.)
Palermo-AS Roma 0-2 (0-0)
Gól: Mexes (4.), Aquilani (27.)
Szombati meccsek:
Juventus-Livorno 5-1
SS Lazio-Torino 2-2