Élet-Stílus

Tovább bonyolódik a Forma-1-es kémügy

Egy fénymásolószalon munkatársának köszönhetően derült fény a Forma-1-es kémügyre, amely miatt akár pontokat is levonhatnak a McLarentől és pilótáitól, amennyiben kiderül a brit csapat érintettsége.

Kapcsolódó linkek

forma1.lap.hu
sport.lap.hu

A minap kiderült, hogy Mike Coughlannek, a McLaren-Mercedes azóta már menesztett vezető mérnökének felesége, Trudy a wokingi istálló székhelyéhez közeli üzletbe vitte lemásoltatni a Ferrari volt technikai igazgatójától, Nigel Stepney-től kapott mintegy 780 oldalas anyagot, amely az olasz csapat titkos fejlesztési terveit tartalmazta. A fénymásolószalon munkatársa telefonon tájékoztatta a Ferrarit arról, hogy milyen dokumentumot sokszorosítottak, és az olaszok később ennek nyomán tettek feljelentést.

A McLaren az ügy kapcsán korábban közölte, hogy egyetlen alkalmazottján kívül más nem tudott a dokumentumokról, és kész az összes ezzel kapcsolatos anyagát a nemzetközi szövetség, valamint a Ferrari rendelkezésére bocsátani, sőt a FIA a versenyautókat is részletesen átvizsgálhatja.

Mike Coughlannek kedden kellett volna vallomást tennie a londoni bíróságon az üggyel kapcsolatban, ő azonban ügyvédei tanácsára nem nyilatkozott a történtekről, ezért a tárgyalást szerdára halasztották. Coughlan előtt több tanút is meghallgattak, akik azt mondták, hogy Jonathan Neal, a McLaren menedzsere is tudott a titkos dokumentumról, az kedden viszont nem derült ki, hogyan és mikor jutott ennek az információnak a birtokába. A Ferrari kedd esti hivatalos közleménye szerint az istálló jogászai elképzelhetőnek tartják, hogy polgári bíróság előtt kártérítési pert indítanak a McLaren csapata ellen.


Tovább bonyolódik a Forma-1-es kémügy 1

Akár pontokat is levonhatnak a McLarentõl (MTI/EPA)



Nigel Stepney jogi képviselője, Barbara Pini a La Gazzetta dello Sport című olasz sportlapnak azt mondta, hogy védence továbbra is ártatlannak tartja magát, és nyugodtan várja az ellene Olaszországban indított vizsgálat eredményét. Olasz és szigetországi médiumok szerint a szövevényes ügy nyomozati anyagában autós üldözés és telefonos fenyegetés is szerepel, ezeket az értesüléseket azonban az illetékes hatóságok nem kívánták kommentálni.

Az F1 irányítói egyelőre nem képviselnek egységes álláspontot a lehetséges következményekről. Max Mosley, az FIA elnöke azt nyilatkozta: amennyiben kiderül, hogy a McLaren érintett a kémügyben, nemcsak az istállótól, hanem a pilótáktól, Lewis Hamiltontól és Fernando Alonsótól is vonhatnak le pontokat. Ezzel szemben Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú vezetője korábban úgy vélekedett, bárhogy végződjön is az ügy, a pilótáktól nem vehetnek el pontokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik