Élet-Stílus

Szávay először nyert WTA-tornát párosban

A hatodik helyen kiemelt argentin Gisela Dulko nyerte a Gaz de France elnevezésű, budapesti salakpályás női tenisztornát egyes döntőjét. Párosban pályafutása során először diadalmaskodott Szávay.

Szávay Ágnes – oldalán a cseh Vladimirova Uhlirovával – nyerte a torna párosversenyét, miután a döntőben két játszmában győzött a Martina Müller, Gabriela Navratilova (német, cseh) duó ellen, a Római Teniszakadémián.

Az első szettben kilenc perc alatt 3:0-ra vezettek Szávayék, ám amilyen gyorsan jött, olyan sebesen el is ment az előny, mert további tíz perc alatt kiegyenlítettek Müllerék. A folytatásban ismét remekül ment a tenisz a magyar, cseh kettősnek és végül nagy csatában, ötven perc alatt zsebelték be az első játszmát.

A folytatásban 2:2-ig fej-fej mellett haladt a két páros, ám ismét Szávayék percei következtek és játékot sem engedélyezve ellenfelüknek 1 óra 22 perc alatt megnyerték a finálét.

“Eddig egyszer játszottunk együtt Vladimirovával és már akkor is jól ment a játék, most viszont csodálatosan alakult a meccs” – mondta a 19 esztendős magyar tehetség. “Ami a további terveimet illeti, most jön az érettségi, azután egy kisebb tornán indulok, majd jöhet a Roland Garros.”

Szávay Ágnes pályafutása első WTA-tornagyőzelmét könyvelhette el párosban.

Gaz de France, Budapest női egyes, döntő:
Dulko (argentin, 6.)-Cirstea (román) 6:7 (2-7), 6:2, 6:2

Páros, döntő:
Szávay, Uhlirova (magyar, cseh, 4.)-Müller, Navratilova (német, cseh) 7:5, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik