Élet-Stílus

Kirúgta az edzője Janicsot

Megszakadt Janics Natasa kétszeres olimpiai bajnok kajakos és a felkészülését eddig irányító sikeredző, Fábiánné Rozsnyói Katalin kapcsolata – jelentették be kedden, a magyar szövetség sajtótájékoztatóján.


Kapcsolódó linkek

kajak-kenu.lap.hu
sport.lap.hu

A világklasszis versenyző nem kívánta kommentálni a történteket, kérdésre válaszolva csak annyit mondott: „Köszönöm, jól vagyok!”, de láthatóan a könnyeivel küszködött. A távirati iroda megpróbálta megtudni a szakember véleményét is az ügyben, de a szövetségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy Fábiánné sem kíván nyilatkozni, így a telefonját sem veszi fel, és az illetékesek sem árultak el semmit a szakítás okairól.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány ugyanakkor úgy fogalmazott: „Az alapozás hosszú időszaka alatt, amikor a versenyzők és az edzők hetekig külföldön, összezárva készülnek, gyakran előfordulnak súrlódások, feszültségek. Ezek aztán vagy rövid időn belül elsimulnak, vagy hosszabb távon is fennmaradnak. Mindannyian reméljük, hogy ebben az esetben hamar rendbe jönnek a dolgok.”



Kirúgta az edzője Janicsot 1

Tavaly decemberben a Kovács–Janics-duót választották az Év Csapatának (MTI)



Az MKKSZ kedden este kiadott hírleveléből kiderült: „Fábiánné nem tartotta megfelelőnek Janics teljesítményét, ezért vált meg tőle. Janics egyelőre egyesben készül, ám már keresi a kapcsolatfelvétel lehetőségét az edzővel, és Angyal is közvetíteni fog a felek között. A kapitány ugyanakkor hangsúlyozta: a felkészülés során a klubedző felelőssége a versenyző formájának megítélése, míg az ő elsődleges feladata az, hogy az egyéni érdekek helyett a válogatott céljait tartsa szem előtt.”

„Natasa jelenleg klubjában, a Démász-Szegedben edz, jó formában van és nagyon várja a szezon kezdetét” – fűzte hozzá Csonka Gábor, Janics menedzsere, de sem ő, sem maga a sportoló nem kívánt bővebben nyilatkozni az MTI érdeklődésére.

Janics 2004-ben robbant be a sportág hazai és nemzetközi elitjébe, az athéni olimpián egyesben és Kovács Katalinnal párosban is aranyérmet nyert. Azóta Kováccsal – aki továbbra is Fábiánné csoportjában készül – sikert sikerre halmoztak a világversenyeken, tavalyelőtt párosban, tavaly pedig párosban és négyesben sem találtak legyőzőre az Eb-n és a vb-n.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik