Élet-Stílus

BL: fociünnep az Old Traffordon

Parádés játékot hozott a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Manchester és az AC Milan összecsapása: végül az angolok örülhettek, miután egy hosszabbításban szerzett góllal hátrányból felállva, megnyerték a találkozót.

Hihetetlenül izgalmas találkozón szerzett minimális előnyt hazai pályán a Manchester United együttese, amely Kaká duplája után megfordította a találkozót Rooney második góljával a ráadás perceiben. A mérkőzést elnézve nagyon nehéz megjósolni a párharc kimenetelét, hiszen az olaszoknak elég lenne a San Siróban egy góllal nyerniük, és ők készülhetnének az athéni döntőre. Persze a Manchester is joggal reménykedhet a fináléban, hiszen idegenben Ronaldóék is mindig jók egy-két gólra.

A negyeddöntőben az AS Romát az Old Traffordon 7-1-re kiütő hazaiak a sérülések miatt nem a legjobb előjelekkel készülhettek a sok BL-csatát megért olaszok elleni elődöntőre, ennek ellenére

Kapcsolódó linkek

bajnokokligaja.lap.hu
sport.lap.hu

álomszerűen kezdte a mérkőzést Sir Alex Ferguson csapata: Dida hibáját kihasználva már az 5. percben vezetéshez jutottak egy szögletet után. Giggs kornerjét követően Ronaldo fejelte vállon a brazil kapust, aki a magasan felpattanó labdát az angol játékosok szorításában csak a hálóba tudta paskolni.


BL: fociünnep az Old Traffordon 1

Giggs és Kaká egymás közt (AFP)


A gól után is ment előre az angol bajnokság éllovasa, és a kezdeti percekben teljesen beszorította ellenfelét a saját térfelére. A hazai szurkolók talán már egy a Roma elleni eredményben reménykedtek, amikor az olaszok egyetlen kapura veszélyes játékosa, a mérkőzés előtt 7 BL-gólnál tartó Kaká kétszer is villant.

A brazil középpályás először Seedorf mesteri kiugratása után hagyta állva játszi könnyedséggel Heinzét, majd higgadtan a bal alsóba gurított a tehetetlen van der Sar mellett. Az egyenlítő gól után rákapcsolt a hazai gárda, de hiába bizonytalankodott Dida az olaszok kapujában, ismét a holland portásnak kellett kikotornia a labdát a hálójából. Kaká ezúttal a sérülések miatt alaposan felforgatott ManU-védelem szerencsétlenkedését kihasználva szerezte meg kilencediket találatát az idei kiírásban. Heinze és Evra futott össze, így a brazil hirtelen teljesen üresen állt van der Sar előtt, és a befejezéssel ekkor sem hibázott.


BL: fociünnep az Old Traffordon 2

Dida elég szerencsétlenül mozgott az elsõ ManU-gólnál (AP)


A pártatlan nézők nagy örömére a színvonal a második félidőben sem esett vissza. A Manchester természetesen óriási elánnal kezdte a második 45 percet, de eleinte a Milan volt veszélyesebb gyors kontráival. Kaká az 56. percben utoljára villant, de a kaput elkerülő lövése után nem sok említésre méltó megmozdulása volt. A hazai rohamoknak egy óra elteltével meg is lett az eredménye, Scholes tanári kiugratása után Rooney közelről kiegyenlített.

A hátralévő fél órában egyre jobban kezdett elfáradni az olasz csapat, de a manchesteri rohamok sokáig nem jártak újabb eredménnyel. A hosszabbításban aztán egy gyors támadás végén Rooney ismét betalált és ezzel minimális előnyhöz jutatta csapatát a milánói visszavágóra. A vendégeknél Gattuso és Maldini sérülés miatt kért cserét, a hazaiak trénere ezzel szemben végig a kezdő tizenegyet játszatta.

A második mérkőzést jövő szerdán rendezik.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:
Manchester United (angol)-AC Milan (olasz) 3-2
Gól:
C. Ronaldo (5.), Rooney (59., 91.), illetve Kaká (22., 37.)

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik