Élet-Stílus

Moldovánál már jobbak vagyunk

Egy félidőnyi jó játék is elég volt ahhoz, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzze a szerény képességű moldáv csapatot, és három ponttal abszolválja a Várhidi-éra első tétmérkőzését.

A Montenegró elleni barátságos találkozóhoz képest két helyen változtatott az összeállításon Várhidi Péter. A szövetségi kapitány a betegségéből felépült Gera Zoltánt és a sérüléséből felépült Juhász Rolandot is kezdőcsapatba állította Rajczi Péter, illetve Vaskó Tamás helyett. És ott volt a csapatban Priskin Tamás is, akinek mindössze nyolc percre volt szüksége ahhoz, hogy gólt szerezzen: Hajnal Tamás beadása, majd Juhász fejese után közelről csúsztatott a kapuba. A Watford légiósa zsinórban ötödik válogatott mérkőzésén volt eredményes, ez a bravúr legutóbb a legendás Bene Ferencnek sikerült még 1966-ban.

A gyors találat túlságosan is megnyugtatta a magyar csapatot, kényelmes tempóban, keveset mozogva, viszont annál több átadási hibával – főleg támadásban – futballoztak a mieink. Az ellenfélről hamar kiderült, hogy lelkes ugyan, de ibolya szerény képességekkel bír. Gyors ritmusváltással, egy-egy jó passzal, esetleg egy váratlan húzással könnyen zavarba hozható lett volna a védelme – nagy kár, hogy az imént felsoroltakból alig láthattunk valamit Geráéktól. A magyar együttes kritikája, hogy a moldovaiak helyenként enyhe mezőnyfölényben futballoztak az első 45 percben, sőt, egy lesgólt is szereztek.


Moldovánál már jobbak vagyunk 1

Priskin Tamás Bene Ferenc nyomdokaiban (MTI)



A szünet után magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Várhidi-csapat, az első félidőben látottakhoz képest lendületesebbé és pontosabbá vált a válogatott támadójátéka, és ennek köszönhetően több veszélyes magyar helyzetet is feljegyezhettünk. Vadócz Krisztián beadása, valamint Priskin lövése nyomán a kapufán csattant a labda, Gera viszont már a hálót zörgette meg. A címeres mezben 13. gólját jegyző támadó Hajnal szabadrúgása után kapásból lőtt jobb alsó sarokba. A vendégek a 70. percre már mind a három cserelehetőségüket kihasználták, és a játék ekkor már jobbára csak a moldovai térfélen zajlott. A mind jobban fáradó ellenél ritkán jutott el a magyar kapuig, igaz, egy ilyen esetben kapusunknak, Végh Zoltánnak bravúrt kellett bemutatnia.

A hajrához érkezve a Szusza Ferenc Stadion közönsége a „Még, még, ennyi nem elég!” rigmusba kezdett, és a csapat igyekezett is megfelelni a kérésnek, Csizmadia Csaba beadásszerű lövésénél és Tőzsér Dániel távoli kísérleténél közel is járt az újabb gólhoz. A megfiatalított magyar együttes második félidei játékának köszönhetően megérdemelten nyerte meg az első tétmérkőzést a gyenge játékerőt képviselő Moldova ellen, és ezzel a sikerrel Málta együttesét már sikerült megelőzni a selejtezőcsoportban! Nagy örömünkben azért ne felejtsük el: még nagyon az út elején jár a megfiatalított Várhidi-csapat.


Moldovánál már jobbak vagyunk 2

Gera Zoltán (jobbra) szerezte a második magyar gólt (MTI)



„Az első félidő alapján inkább csatának véltem a meccset, ezért a szünetben azt mondtam a játékosoknak: meg kell mutatnunk, hogy tudunk mi is harcolni. A szünet után feljavultunk, szervezetten, tudatosan futballoztunk. Újabb helyzeteket dolgoztunk ki, ami nagyon fontos volt még akkor is, ha nem sikerült növelni az előnyt. Ez a szervezettség, a taktikus futball lehet majd a legfőbb erényünk a jövőben is” – nyilatkozta a találkozó után Várhidi Péter.

Eb-selejtező, Budapest, Szusza Stadion:
Magyarország-Moldova 2-0 (1-0)
Gól:
Priskin (9.), Gera (63.)
Magyarország: Végh – Csizmadia, Balogh B. (Vaskó, 36.), Juhász R., Bodor – Vadócz, Tóth B. – Gera, Hajnal (Huszti, 64.), Tőzsér – Priskin (Tisza, 89.)
Moldova: Pascenco – Olexici, Epureanu, Golovatenco -Cojocari – Bordian, Corneencov, Ivanov (Namascu, 46.), Comlionoc (Zmeu, 67.) – Viorel (Alexeev, a 46.), Bugaiov.


Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik