Élet-Stílus

Cseh védőt igazolt a Juve

A bundabotrányban való érintettsége miatt a másodosztályba visszasorolt Juventus együttese leigazolta Zdenek Grygerát, az Ajax Amsterdam cseh védőjét.

A 26 éves futballista nyártól a Juve játékosa, és öt éves szerződése 2012 júniusában jár le. Grygera a Sparta Praga színeiben hívta fel magára a figyelmet, többen is vittek volna, de ő végül 2003-ban az Ajax-ot választotta. A holland csapat Cristian Chivu helyére igazolta le 3,5 millió euróért. A védő szerződése idén nyáron lejár az amszterdami alakulatnál, így a cseh ingyen érkezik a Torinóba.

Az Ajax az idei szezonban hamar elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától, de az UEFA Kupában még érdekelt az együttes. A legjobb tizenhat közé jutásért csütörtök este hazai pályán fogadják a Werder Bremen együttesét, amely az odavágón 3-0-val intézte el a meccs nagy részében emberhátrányban játszó riválisát. A cseh játékos kisebb sérülés miatt nem léphet pályára a németek ellen.

A Juventus jelenleg vezeti a tabellát az olasz másodosztályban, és szinte biztos, hogy a szezon végén is feljutást érő helyen végez.


Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik