Élet-Stílus

A FigyelőNet csapata a Bamakón: HUCARES!

A második Budapest-Bamakó-ralin induló csapatok közül a FigyelőNet végigköveti a HUCARES csapat útját, amelyet több egyéb szponzor mellett a saját csapatának tekint. A túra minden napján egyszer beszámolunk a rali állásáról és a napi eseményekről. Lássuk hogyan indult kalandjuk!

Tervezés és indulás

Az indulás ötlete még az első Bamako-rali idején merült fel a mostani csapattagokban. Az elmúlt tizenkét hónap alatt sikerült beszerezni minden szükséges kisebb és nagyobb dolgot és a legfontosabbat: a két járművet, egy Mercedest és egy Mitsubishit. (Bővebben az ajánlott eszközökről: www.budapestbamako.org)

Egy év alapos tervezéssel sem lehetett azonban elkerülni az utolsó napok kapkodását. Végül mindent sikerült elintézni, az utolsó éjszaka az autókat is felmatricázták. A Merci egyik lámpáján még élet- és fénymentő javításokat is sikerült végrehajtani egy kevés ragasztószalag segítségével. Így aztán január 13-án reggel, a búcsúzkodás fáradalmaitól eltekintve, minden nagyobb bonyodalom nélkül sikerült elindulni a két túlpakolt járművel.


Bár a terepjáró legénysége előbb még alaposan ráijesztett a csapattársakra, mivel a megbeszélt időben nem jelentek meg a helyszínen. Egy gyors telefon azonban tisztázta a helyzetet: egy benzinkútnál utoljára még ellenőrizték a keréknyomást, és autópálya-matricát vásároltak, persze csak az oda útra, mert a jármű taxiként fogja leélni utolsó évtizedét Afrikában…



A FigyelőNet csapata a Bamakón: HUCARES! 1

Nézze meg képgalériánkat a csapatról!


Gépek

A 230.4 (W 115 V 23) típusú 1973-as, állólámpás Mercedes teljesítménye: 110 LE – papíron, mert 75 felett még senki nem mért… Végsebessége, a gyári adatok szerint 172 km/h. A Mitsubishi Pajero csaknem tizenöt évvel fiatalabb motorja 2 literes, 4 hengeres soros motor, sokkal inkább sivatagba termett felépítménnyel rendelkezik, mint a Mercedes.


Ezzel persze a csapat tagjai is tisztában vannak, a legjobb amire számítanak a Mercivel kapcsolatban, hogy a túra európai szakaszán kilencvennel tudnak haladni autópályán, az afrikai részeken pedig valószínűleg fűteni kell az autóban, hogy ezzel is akadályozzák a hűtővíz túlforrósodását. Az ablakokat persze itt már a por miatt szigorúan tilos leengedni. (A csapat tagjai kérik, hogy aki érti és tudja vagy már hallott az olajtükrös légszűrőről, az írjon szerkesztőségünknek, mi pedig továbbítjuk a hasznos információkat.)


Az akkori kényelmi eszközökkel felszerelt jármű a futam végén minden valószínűség szerint Bamako közlekedési eszközeit fogja gazdagítani, ahogy arra már fentebb utaltunk. Ezzel jelentősen lerövidítve a Mercedes-Benz-cég saját kutatásai által is alátámasztott, szokásos életutat, mely szerint egy Nyugat-Európában eladott jármű tízéves kora körül kerül át Kelet-Európába, majd harmincévesen következik valamelyik közel-keleti állam, végül pedig ötvenéves korára, olykor akár egymillió futott kilométerrel Afrikában köt ki. A kiszolgált Merci élettartama itt már csak gazdája gondoskodó kezeitől és leleményességétől függ.



A FigyelőNet csapata a Bamakón: HUCARES! 2

Nézze meg a HUCARES csapat saját oldalát! Kattintson a képre!


A HUCARES csapat tagjai

André Tamás a csapat professzionális szórakoztatóipari munkása. Kifejezetten a Budapest-Bamako-rali unalmas óráira állított össze egy 1200 zeneszámból álló könnyed válogatást. Gyűjteményét útközben folyamatosan gazdagítani kívánja. Bálint Viktor a csapat kapcsolattartója, a FigyelőNet korábbi főszerkesztője.


Kővári Gábor a Merci legfőbb szakértője és istápolója. Mike Szabolcs extrémsport-rajongó. Saját bevallása szerint nem ért az autókhoz, de szeret utazni. Csupán remélni tudjuk, hogy nem kell bebizonyítani autószerelői antitálentum mivoltát. Legény Ádám a pénzügyi fék. Közgazdász és hivatásos világutazó, nem először jár Afrikában, így aztán nyelvi nehézségei nem lesznek.


Selmeczi Vilmos a csapat szakácsa és kantinosa. Bár az autókhoz ő sem ért különösebben, de legalább főzni kiválóan tud. Gauder Milán a csapat nyughatatlan, szárnyaló lelke és irányítója. Fő célja idegen kultúrák megismerése. 30. születésnapját valahol Afrikában ünnepli majd. Szénási Zsolt elsődleges feladata építészként, hogy az esti szállásként szolgáló táborhelyet a lehető legoptimálisabban húzza fel. Zsolt is valahol Afrikában fogja ünnepelni a 3. X-et.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik