Élet-Stílus

Buzánszky: ketten maradtunk

Buzánszky Jenővel emlékeztünk a november 17-én elhunyt Puskás Ferencre, akivel a védő együtt játszott a legendás londoni 6:3-as meccsen, a 1952-es olimpián, és két évvel később a vébén.

“Nagyon szíven vágott, amikor megtudtam, hogy elhunyt Puskás Ferenc. Azzal együtt, hogy hat éven keresztül rendszeresen jártunk be hozzá, és az utóbbi két évben már beszélgetni sem tudtunk. De azért bementünk, mert a barátságok egy életre szólnak. …Egyre jobban fogyunk, ketten a Grosiccsal kell továbbvinnünk az Aranycsapat nimbuszát, és példáját a mai fiatalok felé, hogy igen, így kell egy hazáért címeres mezben játszani.” – emlékezett vissza jó barátjára Buzánszky Jenő, aki az Aranycsapat egyetlen vidéki tagja volt.

Játszott az 1952-es Helsinkiben olimpiai aranyérmet szerző válogatottban. Egy évvel rá ott volt a Wembley-ben az angolok elleni találkozón, az “Évszázad mérkőzésén”, melyet válogatottunk 6-3-ra megnyert. Szerepelt a 54-es világbajnokságon is, ahol az évek óta veretlen válogatott kikapott a németektől.

1950 és 1956 között 48 alkalommal ölthette magára a címeres mezt. Első osztályú labdarúgóként 1947-től 1960-ig összesen 274 bajnoki mérkőzésen futott ki a pályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik