Élet-Stílus

GKM: már idén teljesül az uniós cél a zöldenergiában

A megújuló energiaforrások elterjesztése kapcsán 2010-ig vállalt célt várhatóan már az idén teljesíti Magyarország - jelentette ki Szerdahelyi György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) főosztályvezető-helyettese.

A GKM-vezető a keddi EnKom 2005 energetikai konferencián elmondta, hogy az ország 2010-ig azt tűzte ki célul, hogy az EU energiapolitikájával összhangban 3,6 százalékra növeli az alternatív energiahordozókkal megtermelt villamos-energia részarányát a teljes energiafogyasztáshoz viszonyítva. Szerdahelyi György közölte, hogy 2003-ban 0,7 százalék volt ez az arány, 2004-ben pedig 2,2 százalék.

Utalt arra, hogy még egy évvel ezelőtt is kérdéses volt, hogy további növekedés biztosítható-e, ám az új villamos-energia törvény eredményeként a megújuló energiaforrások részesedése már az idén 3,6 százalék fölé nő.

Túl drága a zöldenergia?

Bakács István, az E.On Hungária igazgatósági tagja a múlt héten elmondta, hogy az alternatív energiaforrások térnyerésével már jövőre teljesül Magyarország Európai Unió felé tett vállalása, amelyet „feleslegesen” nem kell túlteljesíteni. Szerinte a megújuló energiaforrások energiafogyasztáson belüli részarányának 3,6 százalékos teljesítése 2010-ig nemes, szép cél, de mivel az ebből termelt villany túl drága, ezért megfontolandó a termelés túlzott támogatása.

Álságos árpolitika?

A Megújuló Energia Ipari Társaság közleményben szólítja fel a piaci szereplőket, és politikusokat, hogy az energia szektor valós problémáinak megoldásával foglalkozzanak,
és ne veszélyeztessék megindult környezetbarát beruházásokat.

Szerintük álságos, a megújulók támogatásának csökkentéséről beszélni, amikor az Európai Parlament 2005 szeptemberében 2020-ra már 33 százalékos célszámot határozott meg a zöld villamosenergia termelésnek, a magyar fogyasztók és állampolgárok környezettudatosságának növekedése ellenére a magyar vállalás az Európai Unióban a legalacsonyabb jelenleg a fogyasztás mindössze 2 százalékát elégítjük ki környezetbarát villamosenergiával. Racionális támogatási rendszerrel még egy 10 százalékos megújulós részarány is csak kilowattóránkénti 1,5 forintos áremelő hatást fejtene ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik