Élet-Stílus

Paul Van Dyk

Bár a programban csak egy nemzetközi sztár (Paul Van Dyk) szerepel húzónévként, a hazai kiválóságok (Kühl, Sterbinszky, Goodspeed) is sokakat odavonzanak majd a Djuice Party Arénához, így az utolsó nagy ereszd el a hajam sem lesz kimondottan babapiskóta.

Itt kellene megemlítenünk azt, hogy minő profizmussal és elfogulatlansággal szervezte össze a partihelyszín programját a Deadcode Productions. Látnivaló, milyen lelkesedéssel igyekezett a csapat azon, hogy a fellépők heti listája műfajilag sokszínű legyen, hogy minél több fontos irányzat képviselhesse magát a hét nap folyamán, és lehetőség szerint a leghitelesebb figurák prezentálásában vehessük magunkhoz mindezt. Saját műfajától a Deadcode olykor annyira messze rugaszkodott, hogy még a számára talán legidegenebb trance-eurotrance vonulat nagy német öregjét, Paul Van Dykot is képes volt leszerződtetni.

Paul Van Dyk (Matthias Paul) számára a karrierje szempontjából egészen biztosan az 1999-es év volt a legfontosabb: a DJ című vezető brit underground zenei szaklap megválasztotta a világ legjobb zenekészítőjének, a londoni Music Awardson pedig megkapta a legjobb nemzetközi DJ-nek járó díjat, mely címre egyébként a Ministry Of Sound magazin is jelölte. Ezekhez képest már nem is túl nagy szám, hogy legendás Gatecrasher-beli (hatórás!) szettjének ítélték oda a világ második legjobb klubestje elismerést is, vagy hogy a Mixmag – természetesen szintén ’99-ben – az év férfijának, a Muzik pedig a trance-generáció vezetőjének kiáltotta ki.

Kühlt, Sterbinszkyt és Goodspeedet pedig – ugye – nem kell bemutatni. Nevük önmagukért beszélnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik