Élet-Stílus

Luke Slater, a The Advent és Electronmike vs. Bernd Isaac

Bizonyos, hogy mindazok, akik napközben a Nagyszínpadnál vagy este a Wan2-nál nem őrjöngik ki magukat eléggé, ezúttal is itt kötnek majd ki. Mert a buli ezen az éjjelen is itt lakik.

Luke Slater igazán markáns szereplője a nemzetközi technó színtérnek. Kevés brit arc van, akire a műfajon belül jól illeszkedik az úttörő, az újító titulusa, Slaterre azonban egyértelműen. Igazi kísérletező, aki nem várja ki, amíg megszületik egy jelenség, sokkal szívesebben idézi azt ő maga elő. Egy rockbanda dobosaként kezdte, míg ’88-ban be nem szippantotta őt is az akkor bontakozó acid house őrület. ’89-ben már megjelent első lemeze, és ettől kezdve nem volt megállás. Stílusa mára visszafogottabb, dallamosabb: “kommerszebb” zenéket játszik, ám közönségét minden alkalommal a csúcsra járatja.

A szintén brit The Advent (Francisco Ferreira és Colin McBeal, akik közül mostanában többnyire már csak előbbi nyomul) ’94-ben indult útjára sajátos, finom kis technó-funk elegyével, amit a kezdetektől fogva két pofára zabál a világ. A formáció hol DJ-zik, hol live actezik, a hatás mégis mindig ugyanaz: dance, dance és rogyásig dance. A The Advent technójába minden belefér, legyen az hiphop, electro vagy garage.

Electronmike és Bernd Isaac Ausztria legmenőbb DJ Battle-jait küldi. Electronmike tizenhat éves kora óta pörget tömegek előtt folyamatosan és rohamosan növekvő professzionalitással. Hasonlóan tehetséges DJ és producer barátjával, Isaackal közös projektje művészi fokra emeli a back2backezést.

Az est hazai szereplői Newl és Igor Do’urden lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik