Szórakozás

Hódi Pamela sosem passzolja le kislányát

A fiatal anyuka sok időt tölt saját szépsége ápolásával, de nem igaz, hogy nem törődne gyermekével.

Hódi Pamela sok celebanyukához hasonlóan gyakran érzi magát pellengérre állítva amiatt, hogy nem foglalkozik eleget gyerekével. A modell sokat dolgozik mostanában, hiszen több cégnek is ő az arca, emiatt pedig külsejét sem hanyagolhatja el. Pamela azonban a rosszindulatú feltételezések ellenére akkor sem passzolja le Berki Natasa Zselykét ha éppen kozmetikushoz, körmöshöz vagy szoláriumba megy. Sőt, előfordult, hogy kislányával együtt manikűröztettek, de Nati már annak a divatmárkának is modellt állt, ahol anyukája dolgozik.

“Sokszor megkapom a kérdést, hogy kivel van Nati, míg a dolgaimat intézem. Mivel bölcsikébe nem jár, és a “barátnői” sem érnek rá mindig, hogy vele legyenek, így viszem magammal mindenhová! Minden nevelés kérdése. Lehet, hogy szerencsés vagyok, de az is lehet, hogy azért viseli ilyen jól , mert ehhez szoktattam hozzá kicsi kora óta. A képen is látszik, hogy míg Enci csinálja a szempillámat (1,5 óra), addig Natkó rajtam játszik a pónikkal, néha lemászik és nézelődik. Nagyon szeretem, hogy mindig mindenben együtt tudunk működni” – írta Pamela közösségi oldalán.

Sokszor megkapom a krdst, hogy kivel van Nati mg a dolgaimat intzem Mivel blcsikbe nem jr, s a “bartni” sem …

Posted by Hódi Pamela – hivatalos oldal on 2015. július 20.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik