Belföld

Amerika tankokat telepítene Tatára, Orbán óvatos Moszkva miatt

Bradley harckocsi (Array)
Bradley harckocsi (Array)

Mivel ez már állomásoztatásnak számít, a végső szót az Országgyűlés mondja ki.

Ötven katonai járművet, köztük négy M1 Abrams harckocsit és nyolc M2 Bradley gyalogsági harcjárművet telepítene – az ukrajnai válság miatt Oroszországgal szemben indított Atlantic Resolve intézkedéssorozat részeként – valószínűleg a tatai laktanyába az Egyesült Államok – értesült a Magyar Nemzet. A katonai járművek elhelyezése állandó lenne, így jogilag állomásoztatásnak minősülne, az amerikai kezelőszemélyzet viszont csak ideiglenesen érkezne hazánkba.

A honvédelmi miniszter ugyan cáfolta, hogy létezne hivatalos amerikai megkeresés, a lap úgy tudja: informálisan, nagyon is konkrétan ez megtörtént, a tárca előterjesztése a napokban kerül a kormány elé. Az Abramsok, Bradleyk tárolására, karbantartására amerikai pénzből felújítanák a tatai laktanya egyes létesítményeit, a szomódi, várpalotai lőteret. A szaktárca a létesítmények fejlesztése mellett a többlet kiképzési lehetőség miatt is támogatja a megkeresést.

Az újság névtelen forrásai az ajánlatot „visszautasíthatatlanként” jellemezték, bár jelezték, a miniszterelnök óvatos, nem akarja veszélyeztetni a magyar–orosz kapcsolatokat. A Magyar Nemzet szerint jó esély van arra, hogy a lépés „nem éri el az oroszok ingerküszöbét”, mivel az ide telepítendő erő nagysága jelképesnek tekinthető, s Magyarország nem „frontország”, azaz nem határos Oroszországgal.

Nem sérülne az 1997-es NATO–orosz alapokmány sem, Moszkvának pedig az a fontos, hogy a nukleáris csapásmérő potenciállal rendelkező, illetve rakétavédelmi fegyverrendszereket ne fogadjon be az adott NATO-tagország. Mivel a magyar jog szerint a tankok telepítése – még ha állandó katonai személyzet nélkül történik is – állomásoztatásnak minősül, a kérdésben a végső szót az Országgyűlésnek kell kimondania.

Mint korábban megírtuk, korábban csak arról volt szó, hogy hadgyakorlatokra jönnek amerikai harcjárművek. Ilyen lesz ősszel a Brave Warrior fedőnevű, amelyre a Németországban állomásozó 2. felderítő lövészezred harcjárműveit várják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik