Belföld

Egy lokálpatrióta, Láng Zsolt és Pokorni Zoltán bemennek a Szent János szuperkórházba

János kórház (Array)
János kórház (Array)

Aláírnak egy aláírásgyűjtési ívet, hogy a Szent János Kórház területén legyen a szuperkórház. Vagy a közelben.

Aláírásgyűjtés indult azért, hogy a Szent János Kórház területén vagy annak közvetlen közelében épüljön fel a kormány által tervezett új fővárosi központi kórház.

A XII. kerületi helyszínt támogató aláírásgyűjtő ívet a kezdeményező Szilágyi Zsolt helyi lokálpatrióta mellett Láng Zsolt, a II. kerület és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere írta alá elsőként a Szent János Kórházban tartott sajtótájékoztatón.

A két önkormányzati vezető egyebek mellett azzal érvelt a közép-budai helyszín mellett, hogy az tömegközlekedéssel és autóval is elérhető távolságban van mind az észak-, mind pedig a dél-budaiak, valamint a 120 – az ellátási területhez tartozó – agglomerációs település számára.

Az új budapesti „szuperkórház” építéséről szóló javaslatot Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be még február 5-én; azóta több polgármester is jelezte, azt szeretné elérni, hogy a több tízmilliárd forintos beruházás a kerületében épüljön fel.

 

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, konzultációt kell indítani a kérdésről. A civil kezdeményező és a polgármesterek arról beszéltek, nemcsak az érintett kerületiek támogató aláírására számítanak, hanem mindenkiére, aki szerint a Szent János Kórház vagy környezete alkalmas az új intézmény kialakítására. Közölték, a főváros több pontján, valamint agglomerációs településeken is gyűjtenek majd aláírásokat.

Százezreket lát el a János

Pokorni elmondta, a legtöbb nagy kórház a főváros pesti oldalán van, és az elmúlt évtizedekben is inkább azokat újították fel, ezért most egy budai beruházásra lenne szükség. A Szent János Kórház nemcsak fővárosiaknak, hanem – nagyjából Esztergomtól délre egészen a Zsámbéki-medence aljáig tartó területről – az agglomerációs településeken élőknek is biztosít sürgősségi ellátást. Szerinte bárhol is épül majd fel az új kórház, az intézménynek a mostani szakmai stáb, egészségügyi személyzet kell, hogy a bázisa legyen. Bízik abban, hogy a kormány még a nyáron döntést hoz az ügyben.

Láng Zsolt felidézte a kerületében az elmúlt években tett több százmillió forint értékű egészségügyi fejlesztést, és arról is beszélt, a közép-budai sürgősségi és a kórházi ellátást már nem tartja megfelelőnek. Szerinte a Szent János Kórház épülete, infrastruktúrája nem teszi lehetővé a 21. századi gyógyítást akkor sem, ha az intézményben egyébként kiváló orvosok dolgoznak. A kórház jelenleg a régióban 600 ezer – 1,2 millió ember ellátásáért felel. Céljuk az, hogy az új budai kórház egy modern és színvonalas ellátást nyújtani tudó központ legyen.

A polgári kezdeményezést elindító Szilágyi Zsolt az MTI-nek azt mondta, várhatóan augusztus végéig gyűjtik az aláírásokat, az íveket pedig a döntéshozóknak, a kormány számára fogja eljuttatni. Közölte azt is, hogy egy a mostanival azonos kezdeményezést már elindított egy éve, akkor mintegy 650-en támogatták az íveken, valamint az interneten.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik