Belföld

Őrizetbe vették a Hungária Értékpapír Zrt. vezetőit

Csütörtökön felügyeleti biztost rendelt ki a jegybank a brókercéghez, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda négy vezető előzetes letartóztatásának elrendelését kérte.

Négy embert őrizetbe vettek a Magyar Nemzeti Bank feljelentése nyomán csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban. Az ügyben házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le, négy embert gyanúsítottként hallgattak ki, majd őket bűnügyi őrizetbe vették. A hvg.hu-nak az ügyészség szóvivője elmondta: a Hungária Értékpapír Zrt. vezetőiről van szó.

A lap információi szerint a cég két vezetőjét, illetve kisebb beosztású munkatársaikat vették őrizetbe. Utóbbiak pénztárosként dolgoztak a Hungária Zrt-nél, ők egyelőre még nem tettek vallomást, ügyvédet kértek.

A sikkasztás mellett az ügyben felmerülhet okirat-hamisítás vagy közokirat-hamisítás gyanúja is. Egy meg nem nevezett forrás szerint még nem biztos, hogy a céget felszámolják. A portál szerint a vezetőknek valakik azt tanácsolták, hogy az eljárás megindulása forduljanak a MNB-hez, hasonlóan a Buda-Cash vezetőihez.

Az utóbbi időben az MNB több pénzintézetnél tartott vizsgálatot, elször a Buda-Cash Brókerháznál. A jegybank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít, azonnali hatállyal felfüggesztette a brókerház működési engedélyét és a vele összefüggésbe hozható DRB bankcsoporthoz tartozó pénzintézeteknél is korlátozó intézkedéseket hoztak.

A Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét az MNB csütörtök este részlegesen felfüggesztette, a céghez felügyeleti biztost rendelt ki és feljelentést tett a rendőrségen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik