Belföld

Lázár felvisított Simicska bejelentésére

A Közgép tulajdonosa szerdán azt mondta: gondolkodik rajta, hogy induljon a kétharmadot eldöntő veszprémi időközin. A Fideszben nem veszik komolyan.

A VS.hu a Fidesz egyik elnökségi tagját kérdezte meg arról, hogy mi a pártban a vélemény. A portál forrása nevetve beszélt arról, hogy beszélt a pártvezetés több tagjával és kiderült, hogy ők is csak a médiából értesültek a hírről, de jót mulattak azon. „Lajosnak mindig is volt humorérzéke” – mondta a politikus, aki szerint Simicska csak fricskának szánta, hogy indulna Veszprémben.

A Népszabadság Lázár Jánost kérdezte erről, aki a lap szerint nemhogy felnevetett, hanem szabályosan felvisított a telefonban, mikor megkérdezték, van-e realitása Simicska indulásának. A miniszter szerint „érződik az év végi fáradtság”. Egy másik befolyásos fideszes politikus visszakérdezett, hogy „vajon ki az, aki Simicskára szavazna”.

Többen azt mondták a Népszabadságnak a pártból, hogy ha Simicska komolyan gondolná az indulást, nem a Népszavában szivárogtatta volna ki a hírt, hanem saját lapja, a Magyar Nemzet címlapján jelent volna meg. Azt viszont elképzelhetőnek tartják, hogy Orbán Viktornak akarta üzenni, hogy ha kell, felveszi ellene a kesztyűt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik