Belföld

Nem feketén tapsoltak Orbán Viktornak

Utólag, de szerződtették a statisztákat.

A miniszterelnöknek tapsolóknak volt szerződésük. Azt ugyan a munkájuk végeztével, a március 15-i állami rendezvény után kötötték velük, de a szervező szerint ez így szabályos volt – írja a Népszabadság. A lapnak Rácz Péter, a Starcast Ügynökség tulajdonosa és vezetője azt mondta, minden a jogszabályoknak, előírásoknak megfelelően történt.

„Az embereket a megbízás alapján életkor szerint válogattuk és nem politikai hovatartozás alapján. A HungaroFest kért tőlünk az ünnepségekre ötszáz fős tömeget, arról eredetileg szó sem volt, hogy politikai rendezvényre kellenek” – mondta Rácz Péter. A Starcastnak az állami ünnepséget szervező céggel van szerződése, de minden egyes statisztával is megállapodást kötöttek.

„Futtában történt aznap sok minden, mire regisztráltuk a statisztákat, a szervezők már vitték is őket húszas-harmincas csoportokban a múzeum lépcsőjére. Ezért tudtuk csak később aláíratni velük a papírt. De minden rendben, jogszabályszerűen zajlott” – mondta Rácz Péter. A statiszták egyébként 1500 forintot kaptak a háromórás munkáért, a cég személyenként további ötszáz forintot keresett az eseményen. Ebből persze különféle adókat még le kell vonni.

A kormányzat korábban azzal érvelt a statiszták foglalkoztatása mellett, hogy nem akartak pártszimpatizánsokat a kormányfő köré, mondván, a nemzeti ünnep mindenkié.

AJÁNLOTT LINK:

Utólag szerződtették az Orbánt tapsoló statisztákat (Népszabadság)
1,25 millióért tapsoltak Orbánnak (Hír24)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik