Belföld

Balog szerint a gyerekvállalás már nem szegénységi kockázat

A jó gazdaságpolitika teremti meg a jó családpolitika alapjait - mondta az emberi erőforrások minisztere.

A Budapesti Demográfiai Fórum második napján tartott köszöntőjében Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy a család tud képessé tenni a boldog, elégedett életre, ám ha erre valamiért mégsem képes, akkor az államnak kell segítenie. A magyar kormány éppen ezt tette 2010 és 2013 között, amikor a gyermekvállalás még szegénységi kockázat volt egy eladósodott országban. Szerinte az akkori családpolitikának két fókusza volt: megszabadítani az adósságtehertől és munkahelyeket teremteni.

Balog Zoltán azt mondta, a családokat jövedelemből lehet erősíteni, ezért ad a kormány segély helyett inkább munkát, ezért vezette be az úgynevezett feltételekhez kötött támogatást, amely aktivitásra és cselekvésre ösztönöz. A miniszter az előző évek családpolitikai intézkedései közül beszélt a munkahelyvédelmi akciótervről, amely szerinte több százezer anyának segített abban, hogy a gyereke születése után könnyebben visszatérhessen a munka világába.

A miniszter úgy látja, hogy a női foglalkoztatás napjainkban – az elmúlt évtizedekhez képest – csúcson van Magyarországon. Balog Zoltán a családi adókedvezmény rendszeréről azt mondta, világos, hogy az egykulcsos adórendszer hátrányosan érinti a családokat, ezért kell mellé egy “kiegészítő mechanizmus”. Beszélt továbbá a hátrányos helyzetű diákoknak járó ösztöndíjakról, a családi otthonteremtési kedvezményről, a szeptemberben bevezetett ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetésről, valamint a családi pótlék iskolába járáshoz kötéséről is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik