Az E.ON novemberben induló nagyszabású kampányával a társaság azt kívánja hirdetni, hogy az átalakuló világban rugalmas és innovatív, az ügyféligényekre nyitott vállalat lett. A kampány szlogenje a „Mindenki energiája számít” lett, hiszen a világ és az energetika változásának már a fogyasztók is aktív részesei. A reklámfilm indirekten azt szeretné érzékeltetni, hogy az energia felhasználásával kapcsolatos döntéseink ma már nem lehetnek semlegesek, azok hatással vannak a minket körülvevő szűkebb és tágabb környezetünkre is. Egy jobb, egy fenntartható világban mindenki pozitív hozzáállására, közös energiájára szükség van, és erre invitál mindenkit a társaság reklámfilmje.
A kampány központi elemének számító reklámfilmet szeptember végén a főváros emblematikus helyszínein és Visegrádon forgatták. A 40 másodperces reklámban George Ezra „Budapest” című dala hallható. A film az ügyfelek szemszögéből mutatja meg azt, hogy az energia miként van jelen, és hogyan tudja jobbá tenni hétköznapjaikat, legyen szó családi életükről vagy munkájukról. A képekben és a narrációban a különböző szolgáltatási területek mellett megjelennek a vállalat számára fontos értékek, mint az innováció vagy a felelős és nyitott gondolkodás.
A reklámfilm november 2. és 29. között lesz látható az RTL Csoport csatornáin, továbbá más, országos elérésű tematikus és kábelcsatornákon. Ezzel párhuzamosan bannerkampányat indítanak több nagy portálon. A kampány a közösségi oldalakon, a Facebook-on és a YouTube-on PPC és preroll hirdetés formájában is feltűnik majd. A kampány kiegészül egy látványos elemmel is: Budapest szívében, az Andrássy úton egy 180 négyzetméteres építési hálót is foglaltak november végéig.
Az E.ON nagy láthatóságot biztosít a kampánynak saját felületein is. Megjelenik majd az ügyfélszolgálati irodák képernyőin, az E.ON Hungária Facebook oldalán, a „Mindenki energiája számít!” szlogen pedig rákerül a számlaborítékokra. A kampány az energiaszolgáltató oldalán belül saját microsite-ot is kap.
Stáblista
Megbízó: E.ON Hungária Zrt.
Kommunikációs vezető: Károlyi Zsuzsanna
Brandmanager: Barta Emese
Reklámügynökség: Lowe GGK
Kreatívigazgató: Havasi Gábor
Art director: Heller Berta
Szövegíró: Székely Balázs
Account: Kaszta Imola
Médiaügynökség: MEC
Médiatervező: Mátraházi Judit, Montvai Tamás
Produkciós cég: Argus Film
Producer: Kovács Felícia Flóra
Rendező: Kostil Luka
Operatőr: Rév Marcell
Gyártásvezető: Pribéli Judit
Vágó: Gothár Márton
Colorist: Vándor Ádám
VFX: Gazsy Dani
Zene: George Ezra: Budapest