Dominic Cooper főszereplésével készül az eredetileg 1995-2000 között futott Preacher, magyarul a Prédikátor című képregények tévés adaptációja, amely az AMC csatornáján lesz látható. A Preacher-sorozat Jesse Custer történetét meséli el, aki egy texasi kisváros lelkipásztora. Custer testét a múltban egy természetfeletti lény, az egy angyal és egy démon párosodásából származó Genezis vette birtokba, miután megölte a prédikátor teljes gyülekezetét és lerombolta a templomát. A lénnyel történt eggyé válás hatására Custernek évekkel később elég hatalma van, hogy akár magával a Mindenhatóval is versenyre keljen. A Genezishez kötött Custer egy napon útnak indul, hogy megtalálja Istent, aki a Genezis születésekor elhagyta a mennyországot. Közben elkezdi felfedezni új képességét, vagyis azt, hogy pusztán szavakkal bárkire rá tudja kényszeríteni az akaratát. Új küldetésében a volt barátnője, Tulip O’Hare (Ruth Negga), illetve az alkoholista ír vámpír, Cassidy (Joseph Gilgun) csatlakozik hozzá, miközben más különleges szerzetekkel is megismerkednek. A misztikus Preacher várhatóan 2016. első felében indul majd az AMC műsorán.
- 23:45 „Nem tudtuk a teljes mérkőzésen át fenntartani a kívánt szintet” – megint kétgólos vezetésről kapott ki a Liverpool
- 22:01 „Ha valami olyat mondasz, nem eltiltanak, hanem lecsuknak” – a Nyíregyháza edzője majdnem nekiment a bírónak a lefújás után
- 21:45 Videó: A Dunát átúszva juthatott el a Kossuth térig a belvárosba tévedt vaddisznó
- 21:30 Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros
- 20:57 Tovább pusztítanak az erdőtüzek Európában: Spanyolországban nyolcezer hektár lángol – videó
- 20:56 Karácsony Gergely: A legrosszabb az volna, ha évekig üresen állnának az új zuglói irodaépületek
- 20:15 „Életem első fejesgólja volt” – a 39 éves Dzsudzsák döntötte el a keleti rangadót
- 20:13 Lezárták az M6-os autópályát Szekszárdnál egy kigyulladt gépkocsi miatt
- 20:06 Este 6 után drágul a sör a Szigeten, és a gyrostál is 6000 forint fölött: megnéztük az árakat
- 20:00 „A forró levegő ólomsúllyal feküdt rá mindenre” – hogyan túrázzunk nyári melegben?
- 19:39 Sebestyén Balázs ritka betekintést adott a magánéletébe: 17 éves fiával az oldalán lépett színpadra
- 19:15 Két gyerek elkötött egy autót, majd elütöttek egy kutyát sétáltató nőt Kaliforniában
- 19:09 A Tiszába fulladt egy férfi Tiszakécskénél
- 19:01 Ez a cserje kiválóan bírja a szárazságot, a tuja helyett ezt ajánlják a kertészek
- 18:42 Egy héttel a bátyja után a Kispest 16 éves focistája is gyönyörű gólt szerzett az NB I-ben
- 17:59 Meghalt egy nő a Vác és Verőce közötti autóbalesetben, teljes útzár a 12-esen
- 15:59 Hosszú felépülés vár a 2000-es évek fő pletykabloggerére, aki élő adásban vagdosta szét magát a TikTokon
- 10:48 Videóra került egy öt ember életét követelő baleset
- 13:46 Meghalt egy sportoló a nagyatádi triatlonversenyen
- 14:46 „Az idők végezetéig támogatni foglak” – Ariana Grande bátyja megszólalt a testvére visszavonulásáról
- 20:56 Karácsony Gergely: A legrosszabb az volna, ha évekig üresen állnának az új zuglói irodaépületek
- 13:09 A meccs, amivel mindenki nyert – képeken a Fradi–Real Madrid
- 13:57 „Valaki évekre visszamenőleg az összes rendszerellenes posztomra rakott egy nevetős fejet” – így söpörték szőnyeg alá az oktatási rendszer krízisét az Orbán-rezsimben
- 12:30 Váratlan látogató érkezett éjszaka a zsámbéki mentőkhöz
- 13:50 Egy meztelen nő elkötött egy tűzoltóautót, majd fura kérdéssel hívta a diszpécsert
