Nagyvilág

Halloweenezők közé hajtott egy sofőr – hárman meghaltak, köztük egy gyermek

Valószínűleg rosszul lett és az utcán sétáló halloweenezők közé hajtott egy sofőr az Egyesült Államokban. A New York-i balesetben hárman meghaltak, köztük egy 10 éves kislány és a nagypapája – írja az USA Today az AP hírügynökségre hivatkozva. Az autó vérnyomokat és szétszakított jelmezeket hagyott maga után a beszámolók szerint.

Több tucat ünneplő tartózkodott a tragédiát megelőzően Bronx városnegyedének utcáján. A hagyomány szerint csokiért és édességekért járták a szomszédságot. Többségük rokonságban állt egymással. A New York Post úgy tudja, az áldozatok is két nagyobb család tagjai voltak.

“Egy emberi torzót láttam a földön. Először nem tudtam eldönteni, hogy halloweeni báburól van szó vagy valódi testről. A következő pillanatban fogtam egy kupac törölközőt és rohantam” – mondta az egyik szemtanú.

A vétkes sofőr, egy 52 éves férfi, egy 2011-es fekete Dodge Chargert vezetett, amikor nekiütközött egy Toyotának. Ekkor elvesztette uralmát a jármű fölött és a dupla záróvonalon keresztül az emberek közé hajtott. Összesen hat ünneplőt ütött el – közölte a rendőrség. Az egyik tanú szerint a kocsi szinte átugratott egy parkoló autón.

A 65 éves nagypapa a helyszínen belehalt fejsérülésébe, 10 éves unokáját és egy 24 éves fiatalembert a közeli kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életüket. Szintén kórházba került az idős férfi másik, 3 éves unokája, egy 9 kilenc éves kislány és egy 21 éves hölgy.

A rendőrség szerint az autó vezetője stabil állapotban van. Egyelőre semmivel sem vádolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik