Foci

Dárdaiék sem tudták megállítani a szárnyaló Gladbachot

Szalai Ádám a kispadról nézte végig az új edző bemutatkozását.

A Dárdai Pál vezette Hertha BSC hazai pályán fogadta a Borussia Mönchengladbach csapatát a német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.

Mindkét csapat sikerrel vette a hétközi fordulót a Német Kupában, most azonban a vendégek nem hagytak esélyt a fővárosiaknak. Alig fél óra elteltével már kettővel ment a Gladbach, a második félidőben pedig Granit Xhaka büntetője mindent eldöntött. A hajrában a félidőben becserélt Alexander Baumjohann találatával még szépíteni tudtak a berliniek.

A Borussia Dortmund a szerdai hetes után most “csak” hármat lőtt, de így is megszerezte a győzelmet a Werder Bremen ellen. A második helyen álló csapatnál Marco Reus duplázott.

Zsinórban a harmadik bajnokiját sem tudta megnyerni a Schalke, ezúttal az újonc Ingolstadt vitt el egy pontot a Veltins Arénából. Szalai Ádám a kispadról nézte végig, ahogy az új edző, Huub Stevens egy kölni gól nélküli mérkőzésen mutatkozik be.

A délután legtöbb gólt hozó összecsapását Augsburgban játszották. A Mainz Yoshinori Muto duplájával fél óra játék után már kettővel vezetett, a hazaik azonban fordítottak. A ráadás harmadik percében jött a slusszpoén, a japán csatár a harmadik gólját megszerezve egalizált.

Eredmény – Bundesliga, 11. forduló

Hertha BSC – Borussia Mönchengladbach 1-4 (0-2)
Gólszerző: Baumjohann (82. – büntetőből) illetve Wendt (26.), Raffael (28.), Xhaka (54. – büntetőből), Nordtveit (90+1.)
Werder Bremen – Borussia Dortmund 1-3 (1-2)
Gólszerző: Ujah (32.) illetve Reus (9., 72.), Mkhitaryan (44.)
Schalke 04 – Ingolstadt 1-1 (0-1)
Gólszerző: Sane (77.) illetve Levels (39.)
1. FC Köln – Hoffenheim 0-0
Augsburg – Mainz 3-3 (1-2)
Gólszerző: Verhaegh (42. – büntetőből), Koo Ja-Cheol (50.), Bobadilla (81.) illetve Muto (18., 30., 90+3.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik