Sport

Megtalálta nyerő formáját az Olaj

A Szolnoki Olaj másodszor tudott nyerni az Adria Ligában. Ezúttal a horvát KK Split húzta a rövidebbet.

Legutóbb október elején nyertek a szolnoki kosarasok az európai kupaporondon a horvát Cibona ellen. Azóta háromszor maradtak alul a piros-feketék, így igazán rájuk fért egy újabb siker.

A spliti együttes azonban nem számít kis skalpnak, hiszen legutóbb hazájuk pontvadászatában elődöntőig jutotak, ráadásul a holtszezonban sem gyengültek, most mégis fejet hajtottak a Szolnok előtt.

A horvátok kezdték jobban a meccset, hiszen már 9-13-ra is vezettek az első negyedben, majd végül az etapot hárompontos előnnyel zárták. A második tízpercre azonban felébredt az Olaj, előbb Horváth triplája ült, majd szépen lassan megléptek a riválistól – négy percig nem dobott kosarat a Split -, és a félidőre már a hazaiak vonulhattak előnnyel: 34-27-et mutatott az eredményjelző.

A folytatásban közelebb lopakodott a horvát együttes, sőt az erejükből még az egyenlítésre is futota, de előbb 55-55, majd 61-61 után a Szolnok végig uralta a második félidőt.

Végül 75-67-re nyert a magyar csapat, köszönhetően Sehovic és Kalve 15-15 pontjának, valamint Báder 11 lepattanójának.

Eredmény – Adria Liga, 6. forduló

Szolnoki Olaj-Split (horvát) 75-67 (12-15, 22-12, 21-25, 20-15)
a magyar legjobb pontszerzői:
Sehovic, Kalve 15-15, Simon 13

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik