Gazdaság

Micsoda világ – a szúnyogirtók is kartelleztek

szunyog(1)(1)(960x640).jpg (szúnyog, szúnyogirtás, )
szunyog(1)(1)(960x640).jpg (szúnyog, szúnyogirtás, )

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a szúnyogirtási piac meghatározó szereplői versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek egymással e piac mindhárom vertikumát (egyrészt a szúnyogirtó koncentrátum gyártását és forgalmazását, másrészt a szúnyogirtószer gyártását és forgalmazását, valamint a szúnyogirtást, illetve szúnyoggyérítést) érintve. A GVH hét vállalkozással szemben összesen mintegy 80 millió forint bírságot szabott ki.

A GVH a versenyfelügyeleti eljárásban feltárta, hogy:

  1. a Bayer Hungária Kft. (Bayer) és a Corax-Bioner Környezetvédelmi Zrt. (Corax-Bioner) 2010-ben és 2011-ben megállapodott abban, hogy a Corax-Bioner nem kezd saját szúnyogirtó anyag gyártásába, hanem továbbra is a Bayer K-Othrin koncentrátumát vásárolja jelentős árkedvezmények fejében. A 2011. évre kötött megállapodás arra is kiterjedt, hogy a Corax-Bioner tartózkodik a Bábolna Bio Kft. – saját gyártású – hasonló termékének vásárlásától is. A megállapodások megkötésében részt vett a Bayer AG cégcsoportjának két külhoni tagvállalata is;
  2. a Corax-Bioner és a Farmmix Kft. megállapodott egymással a szúnyogirtó anyagok hígításával előállított szúnyogirtó szerek piacán abban, hogy a Corax-Bioner azzal a feltétellel adja tovább a Bayertől vásárolt szúnyogirtó anyagot a Farmmix Kft.-nek, hogy utóbbi nem ad ajánlatot a Corax-Bioner törzsvevő üzletfeleinek, azaz a szúnyoggyérítő vállalkozások meghatározott körének 2010-ben;
  3. a Corax-Bioner és a Gergely Air Kft. – a Szemp Air Kft.közreműködésével 2010. június 3-án létrejött versenykorlátozó célú találkozó keretében – felosztotta egymás között a szúnyoggyérítési piacot, és e felosztás a 2011. évben a velencei-tavi, a Tisza-tavi és a szigetközi régióban kiírt – részben közbeszerzési – eljárásokra terjedt ki.

A vállalkozások magatartásukkal megsértették a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmát, amiért a GVH az alábbiak szerinti bírságok megfizetésére kötelezte őket:

  • Bayer Hungária Kft. – 18 millió forint
  • Bayer CropScience Limited  – 22,15 millió forint
  • Bayer Sp. z.o.o. – 22,15 millió forint
  • Corax-Bioner Környezetvédelmi Zrt. – 11,385 millió forint
  • Farmmix Kft. – 495 ezer forint
  • Gergely Air Kft. – 3,9 millió forint
  • Szemp Air Kft. – 500 ezer forint

A bírság összegének meghatározásakor a GVH megnövelte a három Bayer-vállalkozás bírságösszegét – Bírságközleményének megfelelően – annak érdekében, hogy a bírságok megfelelő visszatartó hatással bírjanak, mert a jogsértés által érintett piacon elért releváns árbevétel alapján számított bírság e vállalkozások számára egyébként nem jelentett volna érzékelhető terhet.

A Bayer-csoport eljárás alá vont vállalkozásai – az eljárás megindítását, illetve a Bayer Hungária Kft.-nél lebonyolított helyszíni kutatást követően – engedékenységi kérelemmel fordultak a GVH-hoz, amelyet a hatóság befogadott bírságcsökkentésre vonatkozóan. A GVH döntése során erre is tekintettel volt.

A GVH – a jogsértés megállapításához elégséges bizonyítékok hiányában – megszüntette az eljárást a Komplex Air Kft.-vel, a KOBO-COOP-’96 Kft.-vel, az RSZ-COOP Kft.-vel, valamint a Bayer S.A.S. vállalkozásokkal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik