A BÉT korábbi tájékoztatása szerint az OTP egyik tulajdonosa eladja részvényeit az Equilor Befektetési Zrt. közreműködésével. Az értékesítésre felajánlott darabszám 14 091 953, ez alapján tőzsdei elemzők úgy vélték, hogy valószínűleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., tehát a magyar állam adja el 5 százalékos részesedését. Az OTP-részvények 5670 forintos szerdai záróára alapján mintegy 79,9 milliárd forintot ér a részvénycsomag.
A csütörtöki Kormányinfón Lázár Jánosnak feltették a kérdést az állami OTP-pakett eladásával kapcsolatban is. Ezt válaszolta a Portfolio.hu tudósítása szerint:
Érdemi nyilatkozatot tenni nem tudok, mivel jelenleg is zajlik az aukció. Az NFM-től azt kértem, hogy adjon részletes tájékoztatást délután.
Lázár egyébként megerősítette, amit a tőzsdei elemzők is rebesgettek, miszerint ez a pakett valóban a magyar állami tulajdona.
Azt is elárulta, hogy beruházásokra és fejlesztésekre fogják felhasználni a befolyó milliárdokat.