Ha jól tudom, már korábban is voltak önálló estjeid, felléptél rendezvényeken. Miért jelentkeztél a Hungary’s Got Talentbe? Mit vársz a műsortól?
Így van. 12-13 éves koromban lehetett az első fellépésem és fokozatosan, egyre többet szerepeltem közönség előtt. Sok versenyen vettem részt és az elmúlt két évben a Dumaszínházban rendszeresen vannak önálló estjeim és közös fellépéseink édesapámmal. Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy egy nagyon hosszú út az, amit járok és még közel sem vagyok a végén. A Got Talent egy nagy lépés lehet ezen az úton, ha józanul és reálisan tudom kezelni azt, amit magával hozhat. Szerencsés helyzet, hogy nem egyik pillanatról a másikra csöppenek bele a színpadi létbe és a showbizniszbe. Ha úgy kerültem volna ebbe a világba, hogy tegnap még csak a szüleimnek bűvészkedtem, ma meg már millióknak, akkor sokkal nehezebb lenne megmaradni a realitás talaján és könnyen el lehetne szállni. Amit várok a műsortól az az, hogy sok ember lássa azt a tudást, ami mögött rengeteg munka van, de úgy, hogy közben a személyem ne deformálódjon.
A bemutatkozásban említetted, hogy újító bűvész vagy. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Ha bármilyen művészeti ágban kiteljesedsz, amit véleményem szerint éveken keresztül, napi több óra gyakorlással lehet elérni, akkor egyszerűen a művészet hat rád és megihlet. Sok új fogást, ötletet tudhatok magaménak a bűvészetben. Nem tudom pontosan, hogyan találok ki új trükköket. Rendszeresen álmodom meg őket, és ezt értsd szó szerint. Egyre többet gondolkozom azon, hogy hogyan lehetne összekötni a modern technikát a bűvészettel. A régi iskola már csak a magyar emberek fejében élhet. Ha kicsit kitekintünk külföldre, akkor meglátjuk, hogy a bűvészet nem az, ami 50 évvel ezelőtt volt, és amire itthon, még ma is sokan asszociálnak. Az újító szellem alatt azt is értem, hogy le szeretnék számolni azzal a képpel, hogy a bűvész az egy fehér kesztyűs, cilinderes úr, akinek indokolatlan nyúlfétise van.
Ki a példaképed a szakmából?
Az én legnagyobb példaképem egyértelműen a Mesterem, Molnár Gergely. Ez azért is lehet, mert emberileg is ismerem és egy nagyon tiszta, jó embernek tartom. Vannak még példaképeim, főleg az asztali bűvészet világából. Aki eddig leginkább hatott rám, az Joshua Jay, de kiemelhetném David Copperfield-et, aki talán a legsikeresebb lett a szakmában, vagy az Amerikában szupersztár Penn and Teller duót, akiknek a kreativitásuk határa a csillagos ég.
Mennyit készülsz a produkciókra, honnan jönnek a trükkök?
Színpadra én mindig olyan dolgot szeretek vinni, ami már ki van csiszolva. Csak akkor tudod a legjobban átadni a személyiséged a színpadon, ha nem kell azon gondolkoznod, hogy mit csinálj a kezeddel, mert annyira be van gyakorolva, hogy az megy magától. Ilyenkor sokkal jobban lehet összpontosítani a közönségre. A trükkök egy része bűvész könyvekből és oktató anyagokból származik, és ehhez jönnek hozzá a saját ötletek, amit végül a mesteremmel közösen gyúrunk össze. Valahogy így nézhet ki a felkészülés.
Édesapád mit szólt ahhoz, hogy te is a showbizniszben próbálsz szerencsét?
Teljes mértékben támogatott. Szerencsére én is elég kritikus vagyok magammal szemben és ő sem az a fajta ember, aki mindenre azt mondja, hogy jó, csak azért, hogy jól érezzem magam. De mind a ketten egyetértettünk abban, hogy a szakmai felkészültségem, a korom és az a stílus, amit azt évek során kialakított a színpad, mind megérett arra, hogy ennyi ember elé tárjam.
Mennyire jó vagy rossz számodra, hogy egy ismert ember gyermekeként kerültél reflektorfénybe?
Egyáltalán nem érzem különlegesnek a helyzetemet. Az ismertség az önmagában nem eredmény csak egy állapot. Nem hinném, hogy titkolnom kéne, hogy ki az édesapám. Az valamiféle tagadás volna. De nem is szabad úgy kiállni, hogy az ő ismertsége határozza meg az enyémet. Határozza meg a teljesítmény, amit nyújtok. Szerencsére, amikor kilépek a színpadra és előveszem a kártyát, akkor ott a kis Badárt látják, bennem és nem a nagyot.
