Közélet

Nógrádi: nem érzem úgy, hogy egy büdös kurva vagyok

De még akkor is elvárna egy „minimális tisztességet”, ha kiderülne róla. A kamutisztségekkel lebukott szakértő teltházas közönségtalálkozót tartott.

Telt házas közönségtalálkozót tartott Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, akinek az életrajzában és előadásaiban említett tisztségeiről sorra derül ki, hogy nem felelnek meg a valóságnak. Legutóbb az osztrák kormány és a honvédelmi minisztérium tájékoztatott arról, hogy nem oszt nekik semmiféle tanácsot, pedig Nógrádi gyakran szereti ezt emlegetni.

Ennek ellenére az előadáson azt mondta: szerinte ott hibázott, hogy nem vette fel magnóra a kamutisztségekről író indexes újságíróval folytatott beszélgetését és az is hiba volt, hogy az egyetemi honlapra felkerült életrajzában szerepelt a svéd akadémia, ahol valójában sose hallottak róla. Sőt, azt is mondta, hogy egyetemi tanárként minimális tisztességet elvárna akkor is, ha kiderülne róla, hogy „egy büdös kurva” – idézte az MNO.hu az elhangzottakat. Azt is mondta, „nem érzem, hogy a sarokba kellene állnom, hogy egy büdös kurva vagyok”.

Nógrádi kifogásolta, hogy a valós titulusai nem voltak érdekesek az újságíró számára, ahogy az sem, hogy tíz éven át vették igénybe tanácsadói munkáját a hazai honvédelmi miniszterek. Az is fáj neki, hogy összefüggésbe hozták a kerítéssel „csak azért, mert a kormányzati elhatározás előtt 9 nappal ő annak szükségességéről már nyilvánosan beszélt”. Szerinte háború folyik ellene.

Azt mondta, még nem tudja, fog-e perelni, mert nincsenek eszközei a bizonyításhoz, de nem akar megfutamodni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik