Pénzügy

Örömhír: nem drágul a cukor ára

cukor (cukor)
cukor (cukor)

Szakértői előrejelzések szerint nem várható jelentős emelkedés a cukor árában 2017. október elseje, az uniós cukorkvóta kivezetése után – mondta Berki Gyula, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Ismertette, 2017. október elsejével megszűnik a cukorkvóta, az eddigi szabályozott és korlátok közé szorított piac megszűnik, a termelés és az árak pedig liberalizálódnak, ennek ellenére az árakban nem várható jelentős emelkedés. A jelenlegi uniós szabályozás szerint a magyar kvóta kissé meghaladja a 100 ezer tonnát, míg az ország éves fogyasztása 260-280 ezer tonna.

Kifejtette, hogy a cukorrépa árát eddig a megtermelt cukorrépából kinyert cukor értékesítési árából vezették le: a jelenlegi uniós rendszerben meghatároztak egy minimumárat a cukorrépára, ez 26,29 euró 16 százalékos cukorrépára vonatkoztatva. A Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárában – amely az egyetlen magyarországi cukorgyár – ehhez egy eurót tettek hozzá szerződésben garantált módon, de a szerződés nyíltvégű. Ez azt jelenti, hogy ha a gyárnak többletbevétele van a cukorértékesítésből, akkor azon osztozik a termelőkkel – ismertette Berki Gyula.

Az elnök kiemelte: az állami és uniós támogatást összeadva a termelők 160 ezer forint hektáronkénti támogatáshoz jutottak, ennyi szükséges ahhoz, hogy a termelési mérleg pozitív legyen – mondta Berki Gyula. Hozzáfűzte, hogy hektáronként 60 tonna körüli mennyiségű cukorrépát kell termelni a nyereséges gazdálkodáshoz.

A bolti árakról elmondta, hogy a jelenlegi 205-210 forintos ár helyett a termelőknek 280-300 forintos fogyasztói cukorár lenne megfelelő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik