Nagyvilág

Ellentmondó információk jelentek meg az első Szíriában meghalt orosz katonáról

Vagyim Kosztyenkóról azt állítják, öngyilkos lett, de halála napján szír felkelők támadták a latakiai orosz légibázist.

Egy 19 éves katona az első hivatalosan megerősített halálos áldozat Oroszország szíriai beavatkozásának kezdete óta. Vagyim Kosztyenko szerződéses katonaként harcolt az orosz légierőben.

Az orosz közvéleményben éles vita robbant ki, aminek középpontjában az áll, hogy a katona 19 évesen túl fiatal volt ahhoz, hogy Szíriába küldjék. Egyik katonatársa, akivel Oroszországban kilenc hónapot szolgáltak közösen, a Vocativnak azt mondta: nem mondhatja el véleményét a fiú halálával kapcsolatban, az Oroszország és Amerika közötti feszült viszony miatt. Erről bővebben nem is akart beszélni.

Kosztyenko halálának körülményeiről semmi biztosat nem lehet tudni, egymásnak ellentmondó értesülések jelentek meg. Feltételezhető, hogy szíriai felkelők támadásában vesztette életét. A Vocativ azt írja: pénteken tüzérségi támadás érte a latakiai orosz légibázist, ugyanezen a napon jelentkezett be Kosztyenko utoljára a Vkontaktye orosz közösségi oldalon. A szíriai beavatkozás oroszországi megítélésének azonban nem feltétlenül tenne jót, ha kiderülne, hogy a hadművelet az orosz katonák közül is szed halálos áldozatokat.

Az orosz hadsereg először azt közölte Kosztyenko családjával, hogy a katona felakasztotta magát, majd arra változtatták meg a közlést, hogy lelőtték. A harmadik verzió már csak arról szólt, hogy holtan találták. Kedden az orosz védelmi minisztérium is közleményt adott ki, ebben azt írták, hogy egy orosz katona öngyilkosságot követett el, miután szakított a barátnőjével. Itt azonban nem nevezték meg Kosztyenkót és a halál időpontját sem tüntették fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik