Közélet

Hűtlen kezelés miatt feljelentenék a BKV-t

Védhetetlenül drágán bérelne buszokat a közlekedési cég – véli a szakszervezet.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelenti a BKV-t az Egységes Közlekedési Szakszervezet, ha a Fővárosi Közgyűlés megszavazza a cég buszbérlésre irányuló előterjesztését – írja a Népszabadság.

A cég csaknem annyiért bérelne 75 buszt tíz évre, mint amennyiből háromszáz újat vásárol hitelre. A két egymás mellett futó konstrukció összesen legalább 13 milliárd forinttal kerül többe, mintha a 375 buszt megvennék – állítja az érdekképviselet. A szakszervezet szerint végtelenül furcsa a bérleti konstrukció és gyanús, hogy a BKV vezetői úgy próbálják meg átverni a tervezetet a közgyűlésen, hogy azt előtte egyetlen szakmai bizottság sem szavazta meg.

Az érdekképviselet úgy tudja, hogy a tranzakciót még a megrendelő BKK is kifogásolja. A tervezett bérleti szerződés számos meglepő költséget tartalmaz, az előterjesztésből azt a következtetést vonja le a szakszervezet, hogy a BKV elküld hetven karbantartót csak azért, hogy külsős céget fizessen meg a buszok karbantartásáért, amit saját emberei is elvégeznének.

A szakszervezet a főpolgármesternél és a fővárosi képviselőknél is tiltakozott a buszbérlés ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik