Mobil

Már rendelhető a 128 GB-os Nexus 6P csúcsmobil

Az etalon kategóriás high-end androidos készülék csúcsmodelljére már le lehet adni a rendeléseket.

A Huawei és a Google szeptember végén jelentette be a Nexus 6P okostelefont, mely a vele együtt debütált és az LG által fejlesztett Nexus 5X-től eltérően egyelőre még nem kapható, de hamarosan megkezdődik a szállítása. A Nexus 6P-ből eddig csak a 32 és 64 GB-os modellekre lehetett leadni a rendeléseket, mostantól azonban már a 128 GB-os csúcsváltozat is rendelhető. Míg az előbbi modellek november elejétől, az utóbbi változat november végétől lesz átvehető.

Snap696

Az ezüst, grafitszürke, “jégvirág” (fehér) és arany színekben gyártott telefon 32 GB-os alapmodellje 649 euróba (205 ezer forint) kerül, a 64 GB-os változat ára 699 euró (220 ezer forint), a 128 GB-os csúcsmodell árcéduláján pedig 799 eurós (250 ezer forint) összeg olvasható. A Nexus 6P elsőként több mint 30 országban, úgymint az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Írországban és Japánban érhető el a Google Store-on keresztül – Magyarországon a készülék várhatóan az év végétől lesz kapható.

Snap697

A Nexus 6P egy teljesen fémből készült unibody készülék, melyet a repüléstechnikában is használt eloxált alumíniumból készített a Huawei.  A 159,4×78,3×8,5 milliméter méretű, 178 gramm tömegű, illetve 5,7 colos képátlójú QHD AMOLED érintőkijelzős telefonban a Qualcomm nyolcmagos 64 bites Snapdragon 810-es chipsete figyel. Az akksi 3450 mAh-s, a RAM 3 GB kapacitású, a csúcsmodellben pedig nem kevesebb mint 128 GB flashmemória található.

Snap698

A készülék új, C típusú USB-csatlakozójához (USB Type C) bármilyen irányban csatlakoztatható a kábel, emellett pedig olyan gyorstöltőt használhatunk hozzá, amellyel 10 perces töltés után akár 7 órányi üzemidőre is fel lehet tölteni a telefont. A Nexus 6P-t ujjlenyomat olvasóval is ellátták, így a Nexus Imprint segítségével a felhasználók ujjlenyomatukkal egyszerűen és gyorsan feloldhatják a készüléket. Az előlapi kamera 8 megapixeles felbontású és fejlett HDR+ technológiával van felvérteztve, a hátoldali kamera pedig az átlagnál nagyobb méretű, 1,55 mikronos pixelmérettel bír, és a gyártó ígérete szerint rossz fényviszonyok mellett is kiváló képeket örökíthetünk meg vele. Ezenkívül pedig akár 4K felbontású videók is készíthetők a telefonnal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik