Forma-1

Hamilton nagy segítséget kapott a Ferraritól

A Ferrari csütörtökön bejelentette, hogy mindkét autójában motort cserél a hétvégi Egyesült Államok Nagydíján: az ezzel járó tízhelyes rajtbüntetés jelentősen megnöveli Lewis Hamiltonnak, a Mercedes pilótájának esélyeit a világbajnoki cím megszerzésére.

Az olasz istálló már elhasználta az idény során engedélyezett négy motort, így az ötödik behelyezése szankciót von maga után.

Lewis Hamilton világbajnok az USA-ban, ha:

A 30 éves brit versenyzőnek 66 pont az előnye az összetettben a német Sebastian Vettellel (Ferrari) szemben. A szintén mercedeses német Nico Rosbergnek 73 pontos a hátránya.
Hamilton három versennyel a szezon vége előtt, Austinban ismét világbajnok lehet, ha előnye a futam után legalább 75 pont.

– megnyeri a futamot, míg Vettel legfeljebb harmadik.
– másodikként ér célba, Vettel legfeljebb hatodik, Rosberg pedig legfeljebb harmadik.
– harmadik lesz, Vettel legfeljebb hetedik, Rosberg pedig legfeljebb negyedik.
– a negyedik helyen végez, Vettel legfeljebb kilencedik, Rosberg pedig legfeljebb ötödik.
– ötödik lesz, Vettel legfeljebb tizedik, Rosberg pedig legfeljebb hatodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik