Mobil

November közepén jön az androidos BlackBerry Priv

Sok hányattatás után az Android jelentheti a kiutat a BlackBerry számára. Most már azt is tudjuk, mikor, mennyiért és milyen készülékkel vált a kanadai cég.

A BlackBerrynek már többször halálhírét keltették, a legtöbbször nem is alaptalanul. Bár a mai értelemben vett okostelefonok egyik előfutárának számítottak annak idején a cég első telefonjai, az iPhone, majd az androidos készülékek megjelenése után gyorsan elhalványult a régi dicsőség, és hiába jelentetett meg újabb rendszerekkel felszerelt készülékeket a gyártó, manapság már csak az igazán elvakult rajongók és az aktuális dátumot kevéssé figyelő cégvezetők használnak ilyen telefonokat.

Ezt persze a BlackBerry is érezte, és már jó ideje tudni lehet, hogy hamarosan megtörik a jég, a gyártó olyan telefonnal támad, amelyen már nem saját rendszere, hanem Android fut. Már azt is lehet tudni, hogy a Priv nevű modell “belülről Android, kívülről pedig BlackBerry”, tehát bár a rendszert lecserélik Google alapokra, a külsőségekben megtartanak olyan BlackBerry jegyeket, mint a szétcsúsztatható, fizikai billentyűzet.

Legújabban viszont már az is kiderült, mikor és mennyiért keresgélhetjük a Privet. Először egy nagykereskedő, majd pedig a BlackBerry saját weboldalán bukkant fel a telefon részletes adatlapja, amely mellett már ár és érkezési dátum is szerepelt. Ugyan a hibát gyorsan korrigálták és az előbukkant oldalak már nem elérhetőek, azért gyorsan elterjedtek az ott látható adatok.

Először jöjjenek a műszaki adatok. A Priv kissé hajlított AMOLED kijelzője 5,4 hüvelykes képátlújú, QHD felbontású panelt kap 540 ppi képpont-sűrűséggel. A burkolat alatt Snapdragon 808 chipet és 3 GB RAM-ot találunk, melyeket egy 3410 mAh kapacitású akku táplál. A hátoldali kamera 18 megapixeles fotók, valamint 4K videók készítésére alkalmas, melyben fejlett autofókusz és optikai képstabilizátor is segíti a felhasználót.

Végül pedig a megjelenés és az árak: november 16-án kezdődik a forgalmazás az Egyesült Államokban és Kanadában, az ár pedig 750 amerikai, illetve 949 kanadai dolláron indul, ami átszámolva 206 és 200 ezer forintnak felel meg, bár ki tudja, mennyivel lesz több az adók és egyéb járulékok miatt az ár, mire a Priv Magyarországra érkezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik