Nagyvilág

33 év után vallotta be egy 13 éves lány megölését

Nem szándékos emberölés vádjával indítottak eljárást egy Milwaukee-ban élő ötvenéves férfi ellen, aki 33 év után ismerte be, hogy megölt egy 13 éves lányt egy házibuliban – jelentette hétfőn az amerikai sajtó. Jose Ferreirát október 12-én tartóztatták le, egy nappal azután, hogy felhívta az egyik helyi televízió hírszerkesztőségét, hogy bevallja nekik, mit tett 1982 márciusában. A férfi a feleségének is megvallotta bűnét, aki a rendőrségre ment az információval. Ugyanezt tették egyébként a televízió szerkesztői is.

A férfi 17 éves volt, amikor egy buli közben lelökte a pincébe vezetőn lépcsőn Carrie Ann Jopeket, miután a lány közölte vele, hogy mégsem akar vele lemenni. A lány az esés közben kitörte a nyakát, de Ferreira azt hitte, hogy csak elájult, ezért saját szavai szerint „kihasználta a lehetőséget”, és szexszelt vele.

Ferreira akkor vette észre, hogy Jopek meghalt, amikor felemelte a földről, és észrevette, hogy természetellenesen áll a feje. A lány holttestét ekkor a ház mögé vonszolta, ahol a hátsó veranda alá temette. Az eset után eltűntként keresett lány maradványait másfél évvel később fedezték fel, a veranda felújítása közben.

A lány halála kapcsán nyomozó rendőrök Ferreirát is a lehetséges gyanúsítottak között tartották számon, de nem indítottak eljárást ellene – egészen mostanáig. A lány anyukája az amerikai sajtónak nyilatkozva elmondta: nem lepődne meg, ha másokat is letartóztatnának lánya megölésével kapcsolatban, mert nem nagyon hiszi, hogy Ferreira egyedül képes lett volna elföldelni a holttestet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik