Újabb gázolásos és késeléses támadásokat, valamint kődobálást követtek el palesztinok kedden Izraelben, ezek miatt többen megsebesültek a közszolgálati rádió szerint.
A ciszjordániai Gus Ecionnál, egy útkereszteződésben egy palesztin sofőr behajtott autójával egy buszmegálló várakozói közé, majd kiszállt és megpróbálta késével leszúrni a gyalogosokat. Két izraelit, egy civilt és egy katonát könnyebben megsebesített, majd a helyszínre érkező biztonságiak lelőtték őt, a sebesülteket pedig egy jeruzsálemi kórházba vitték.
Teherautó gázolta halálra
Délelőtt szintén Ciszjordániában, Hebrontól délre palesztinok az út mentén kövekkel dobálták meg egy ötvenéves izraeli férfi kocsiját. Ezért megállt, és kiszállt felmérni a károkat, amikor egy arra haladó teherautó halálra gázolta. A teherautó vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhaladt, majd feladta magát a rendőrségen. Azt állította, hogy baleset történt, és nem állt szándékában megtámadni izraelieket.
Korábban Hebron mellett a katonai rádió szerint egy palesztin késével megtámadt egy katonát, aki könnyebben megsebesült. A közelben álló izraeli katonák a támadóra lőttek, aki később belehalt sérüléseibe.
Intifádaszerűség
Szeptember közepén erőszakhullám kezdődött Izraelben napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű palesztin tüntetésekkel, valamint sorozatos késeléses merényletekkel. Az erőszakhullámot többen “harmadik intifádaként” emlegetik. (Hogy valóban újabb nagy felkelésről van-e szó, arról korábbi cikkünkben írtunk.)
A támadások kiváltó oka a palesztin médiában lábra kapott híresztelés, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a status quót Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén, bár ezt az izraeli vezetés többször cáfolta. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb helye, amit ők Templomhegynek neveznek – írja az MTI.