A rendőrség kedd reggeli közlése szerint gyújtogatás történt. Az egykori vendéglő teljesen kiégett. A lángok nem terjedtek át a szomszéd házra, amelyben menekültszállás működik. A lakókat evakuálták. Sérülés nem történt.
A leégett épületben több tűzfészket találtak. A rendőrség nem zárja ki, hogy a gyújtogatás indítéka az idegenellenesség – számolt be hírportálján a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság.
A szövetségi belügyminisztérium legutóbbi összesítése szerint október közepéig csaknem 520 támadás történt menedékkérők, menekültek szállásai ellen. Ez több mint a két és félszerese a tavaly egész évben regisztrált 198 esetnek.
A menekültválság mélyülésével egyre több ilyen bűncselekmény fordul elő, számuk augusztusban látványosan megugrott. Rongálástól gyújtogatásig számos típus előfordul.
Egyedül októberben 43 sérültje volt az ilyen bűncselekményeknek – mondta hétfőn Thomas de Maiziere belügyminiszter az N24 hírtelevíziónak.