Ismét elutasította a zágrábi megyei bíróság, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék Ivo Sanader volt horvát kormányfőt – tudósít az MTI.
A hírügynökség emlékeztet, hogy a horvát legfelsőbb bíróság október elején megszüntette Sanader ellen az elsőfokú eljárást a Fimi Media-ügyben, a vádlott mintegy félmilliárd forint óvadék megfizetését is vállalta. Ennek ellenére sem hagyhatta el a börtönt, ahol már három és fél éve előzetes letartóztatásban van.
A volt miniszterelnököt azzal vádolták, hogy valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szerzett pénzt, mely nála vagy pártja feketekasszájában kötött ki. Egy másik összevont perben, a Hypo Bank és a Mol-INA ügyek egyesített perében háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt nem jogerősen tíz év börtönre ítélték, amit a legfelsőbb bíróság tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhített. Sanader eljárásbeli hibákra hivatkozva az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, amely idén júliusban hatályon kívül helyezte az ítéletet.
Sanader ellen így most nincs érvényben jogerős ítélet és elvileg szabadlábra kerülhet, de óvadékot rendeltek el, mert fennáll a szökés veszélye.