Amikor 1932-ben, jóval a szülés kiírt időpontja előtt világra jöttek, senki sem hitte, hogy az amerikai ikerpár életben marad. Clara Mae és testvére, Helen mindenkit meglepett, mikor maradandó sérülések nélkül vészelték át a kritikus időszakot.
“A dédszüleink mindig azt mondogatták, egymástól kapták az erejüket” – nyilatkozta a KUSA amerikai hírportálnak Marsha Gerber, Helen lánya. Az asszony hozzátette, édesanyja és testvére Cara gyerekkoruktól kezdve elválaszthatatlanok voltak. “Nem telt el úgy nap, hogy ne beszéltek volna egymással” – árulta el.
Clara Mae Mitchel, múlt kedden, 83 éves korában halt meg a coloradói Littletonban. Szívrohamot kapott és bár az orvosok próbálták megmenteni, már nem jártak sikerrel. “Mikor megtudtuk, hogy Clara néni meghalt, az első utam édesanyámhoz vezetett” – emlékszik vissza Marsha. “Azt mondtam neki, hogy a testvére már a mennyországban várja őt, és ha eljön az ideje, ő lesz az első, aki köszönteni fogja.”
Marsha azt mondja, édesanyja reakciójából tudta, hogy ez a bizonyos idő, hamarosan eljön. “Csak ült ott velem szemben és mosolygott. Készen állt a távozásra.” Helen, aki hat éve szenvedett Alzheimer-kórban, néhány órával később halt meg. “Tudom, hogy együtt vannak, és ez segít átvészelni a veszteséget” – zárta a KUSA-nak adott interjúját Marsha.