tv2
Közélet

Nyugalomra intik a TV2 dolgozóit a tulajdonosok

simon zsolt tv2 (simon zsolt, )
simon zsolt tv2 (simon zsolt, )
A teljes káosz közepette született egy körlevél.

Yvonne Dederick és Simon Zsolt péntek délelőtt körlevelet küldött a TV2 összes dolgozójának – írja a Nol.hu. Ebben azt közölték, hogy minden híresztelés ellenére az Andy Vajna tulajdonában lévő Magyar Broadcasting Co. Kft. vásárolta meg a TV2 Media Group Holdings Kft. tulajdonjogát.

Azt mondják, ők a tulajdonosok

A tranzakció lezárása a hatósági engedélyek és a szerződés-átruházások megszerzésekor zárulhat le. Addig Yvonne Dederick és Simon Zsolt (a képen) a TV2 tulajdonosainak és a cég vezetőinek tekintik magukat, minden dolgozónak az ő utasításaikat kell követniük. Állítólag a levél nagy megnyugvást hozott a dolgozók körében, miután Simicska Lajos közeli munkatársa, Fonyó Károly azt jelezte, hogy a Megapolis Media Zrt. már Vajna előtt megvette a TV2-őt. A Megapolis közleményében jelezte, hogy Yvonne Dedericket és Simon Zsoltot menesztették.

Előzőleg egy Fidesz-tag a törvény idevonatkozó paragrafusa alapján bejelentést tett ismeretlen elkövető ellen amiatt, hogy sajtóhírek szerint két nap alatt ketten is megvették a TV2-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik