Nagyvilág

Kitört a jogi háború Ukrajna és Oroszország között

krím (krím, )
krím (krím, )
Ha már katonai úton nem tudja elpáholni Oroszországot, Ukrajna bíróságokon akar kiverni belőle kárpótlást. A Kijevnek nyújtott orosz hitel ügyében is követelődzés van.

Kijev készen áll “jogi úton is háborúzni” Oroszországgal a hivatalából eltávolított Viktor Janukovics volt államfő által felvett hitel átalakításáért – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök. A kormányfő javasolta, hogy október 29-én tárgyaljanak, és rendezzék az adósság átalakításának kérdését, különben Kijev bírósághoz fordul.

Jacenyuk szerint Moszkva előtt nyitva áll a lehetőség ugyanazon feltételek mellett az ukrán adósság átalakítására, mint a nyugati hitelezők számára, akikkel Kijevnek már sikerült megállapodnia. Oroszországon kívül mind a 13 hitelező, ami Ukrajnának állami garanciavállalás mellett euró kötvényekben nyújtott kölcsönt, beleegyezett az adósság átalakításába. Ez 14,36 milliárd dollár és 0,6 milliárd euró. Egyedül Oroszországgal – aminek 3 milliárd dollár kölcsönt kellene Ukrajnának az év végéig törlesztenie – nem született egyezség, mert a hitelező nem jelent meg a találkozón.

Az átalakítás lényege, hogy az államadósság egy részét, mintegy 3 milliárd dollárt leírnak a hitelezők, a fennmaradó rész törlesztését pedig 2019-ig felfüggesztik. Ennek kamata viszont egységesen 7,75 százalékra emelkedik.

Ugyanilyen feltételt ajánl Kijev Moszkvának is, utóbbi viszont nem hajlandó elfogadni, hanem a teljes összeg visszafizetését követeli az év végéig. A hitelt még Janukovics, a posztjáról a múlt év elején menesztett államfő idejében vette fel Ukrajna. A kijevi Majdan téren európai integrációt és hatalomváltást követelő tüntetések közben, 2013 decemberében állapodott meg Janukovics Moszkvában Vlagyimir Putyinnal arról, hogy Oroszország 15 milliárd dolláros hitelt nyújt Ukrajnának. Ennek első, 3 milliárd dolláros részletét még abban a hónapban átutalta Oroszország. Az oroszbarát Janukovics menesztése után azonban Moszkva nem folyósította a kölcsön többi részét.

Elfoglalod a Krímet? Fizess!

Jacenyuk arról is beszélt, hogy Ukrajna legalább ezer milliárd dollár kártérítést követel jogi úton Oroszországtól a Krím törvénytelen elcsatolásáért. Közölte, hogy a Kelet-Ukrajnában kirobbantott konfliktus miatt is kártérítésre tart igényt Ukrajna. Hozzátette, hogy mivel a katonai beavatkozás Oroszország részéről még folyamatban van, ennek összegét még hozzávetőlegesen sem tudja megmondani.

Jacenyuk szerint az ukrán állam, valamint a bankok és a vállalatok minden lehetséges fórumon pert indítanak Moszkva ellen az összes vitás kérdésben, a Krím tavalyi bekebelezése és Donyec-medencei konfliktus miatt elszenvedett veszteségekért, a Janukovics által felvett hitel átalakításáért, valamint a gázvásárlás és szállítás ügyében. Emlékeztetett arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához már több ügyben keresetet nyújtott be Kijev.

“Ami a jogi eljárásokat érinti, két kérdésben már keresetet nyújtottunk be az európai bírósághoz Oroszországgal szemben, amik a Krím annektálását, valamint a Donyeck és Luhanszk megyékben való beavatkozást érintik. Ezenkívül külön eljárás indult a Gazprom ellen a gázvásárlás és a tranzit ügyében” – fejtette ki a miniszterelnök. Felszólította Moszkvát, hogy ne késleltesse az eljárások menetét újabb és újabb halasztási kérelmekkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik